Civilek jóvoltából kaptak új bakancsokat az érdi mentők

Egy tárnoki környezetvédelmi vállalat volt az ötletgazda, aztán más cégek, sőt civilek is csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az érdi mentőállomás dolgozói a biztonságos munkavégzéshez megfelelő munkavédelmi bakancshoz jussanak. Az OMSZ által előírt minden elvárást kielégítő lábbeliket péntek kora reggel adták át az érdi mentősöknek.

Hasonló tartalmaink:

Januárban Kalocsán volt egy hasonló kezdeményezés, miszerint egy civil összefogás eredményeként a kalocsai mentőállomás dolgozói támogatásban részesültek, és így jutottak megfelelő védelmi képességgel rendelkező lábbelikhez. Egy tárnoki környezetvédelmi cég ügyvezetője, Gölles Máté maga is egy civil mentőegyesület tagja, ezért gondolt arra, hogy megpróbál összefogni más cégeket és civileket annak érdekében, hogy az érdi mentősöknek megfelelő cipőket tudjanak venni. Ötletét azonnal felkarolta egy munkavédelmi ruházatot forgalmazó vállalkozás, aki felajánlotta, hogy beszerzési áron biztosítja a bakancsokat. A kezdeményezéshez végül több mint tizen csatlakoztak és így 25 pár lábbelit tudtak vásárolni a civilek az érdi mentőknek.

Bántó Béla, az Érdi Mentőállomás vezetője elmondta, hogy valamennyi bajtársának jutott a bakancsból, előzetesen az adományozók felvették velük a kapcsolatot, volt lehetőségük felpróbálni is a cipőket, hogy mindenkinek a lehető legkényelmesebb legyen a lábbeli. Az állomásvezető megköszönte az adományt, s elmondta, hogy nagyon jól esik nekik, hogy nem feledkeznek meg róluk a hétköznapokban az emberek. – Jó érzés, hogy figyelnek ránk, hogy tudják hogy itt vagyunk, hogy számíthatnak ránk és ehhez megpróbálják a lehető legjobb körülményeket előteremteni nekünk.

Van még a macikból is

2016 év végén alig egy hónap alatt több, mint 1100 darab plüssmackót gyűjtöttek össze civil édesanyák abból a célból, hogy minden Dél-Pest Megyei mentőautóban utazó gyermeknek plüssmackót adhassanak az orvosok a biztonságérzetük növelésének érdekében. Az országban több mint 20 éve indult az a kezdeményezés, hogy valamennyi mentőautóba plüssállatokat kezdtek el gyűjteni az emberek, mert bizonyított tény, hogy a kicsik egy számukra ismeretlen vagy  ijesztő helyzetben könnyebben megnyugszanak, ha van valami, ami az otthon, vagy az édesanyjuk által nyújtott biztonságra emlékezteti őket. Bántó Béla az ÉrdMost-nak elmondta, van még macijuk, a program sikeresen működik, a gyerekek nagyon örülnek a kis plüssnek, nekik pedig jó, hogy ezzel meg tudják nyugtatni a kicsiket.

 

Címkék