Vízelvezetés és új aszfalt az Orgona utcában

A vízelvezetési program keretében új aszfaltot kap az Orgona utca. Nemcsak a vízelvezetés, valamint a burkolat, hanem a kocsibeállók is megújulnak ebben az érdligeti utcában – mondta a helyszínen Kopor Tihamér önkormányzati képviselő, akitől megtudtuk azt is: a Fürdő utcában is folytatódnak a korábban megkezdett munkálatok.

Hasonló tartalmaink:

Aszfaltot kap Érdligeten az Orgona utca, egy nagyobb projekt részeként. Mint Kopor Tihamér önkormányzati képviselőtől megtudtuk, a vízelvezetési munkálatok már tavaly megkezdődtek a Fürdő utcában és környékén – itt folyik ugyanis az a patak, amely az Alsóvölgyi út felső részéről gyűjti össze az esővizet, végigjön az Alsóvölgyi mentén, a Fürdő utcán, a Balatoni út alatt, és az Orgona utcánál folytatódik. A patak a sínek alatt áthaladva a záportározóba csatlakozik majd be.

– Az Orgona utcában nemcsak a vízelvezetés, hanem az utca is megépül. A munkálatok idén kezdődtek; sajnos, a március a rossz idő miatt teljesen kiesett, és most állnak fel ismét a munkacsapatok nemcsak az Orgona, hanem a Fürdő utcában is – ez utóbbi helyszínen a járdaépítés, illetve az út két végének megépítése van hátra. Információim szerint ezen a héten indulnak itt a munkálatok. Az Orgona utca pedig egy-két napon belül el is készül – tette hozzá Kopor Tihamér.

20180418_111015

A képviselő elmondta: az Orgona utca valaha aszfaltos volt, ám az állaga mostanra egyes részeken nagyon leromlott – kikátyúsodott, megsüllyedt. Ideiglenesen javították ugyan a hibákat, végső megoldást azonban a teljes újjáépítés jelent. Ennek keretében a vízelvezető feletti autóbeállókat is egységesen kiépítik.

Címkék