Bíró Andrásra emlékeztek

Idén lenne 95 éves az Érdi Újság alapítója, egykori főszerkesztője, a Baumgarten-díjas író, költő, Bíró András. Rá emlékezett a Bíró András Baráti Társaság és a Poly-Art Alapítvány a nevét viselő könyvesboltban a születésének napján.

Hasonló tartalmaink:

A telt házas rendezvényen Daróczi Lajosné Márta, az IRKA vezetője azzal köszöntötte a megjelenteket, hogy “Bíró András 95 éves. Azt, hogy lenne, nem teszem hozzá, mert mi úgy szeretjük őt, mintha ma is élne.” Hol máshol lehetett volna az alkalomhoz illően megünnepelni a születésnapját, mint itt, az író hagyományápolásának szentélyében, abban a könyvesboltban, ami halála előtt kb. 10-15 évvel felvette a nevét, mondta ezt már Somfai István, a Poly-Art elnöke, aki azt is elmesélte, hogy 90 éves volt Bíró András, amikor létrejött a baráti társaság, azzal a céllal, hogy az író hagyatékát gondozzák. Ezt a feladatot, ahogy az elnök mondta, azóta is szívükön viselik, de más feladatuk is van, hiszen, ahogy Somfai István szomorúan megjegyezte, a család sajnos nem gondoskodik a sírról, ezért elindítottak egy kezdeményezést, aminek a célja az, hogy sírkövet készíttessenek az író nyughelyére.

“Andrást sok mindenért lehetett tisztelni, szeretni. Kívülről tudta, szószerint az összes versét, prózai műveit”, mondta el Darócziné, akinek az író életének végén lediktálta az utolsó műveit, sőt, az IRKA elnökének az is feladata volt, hogy bibliográfiát készítsen. Ezzel kapcsolatban elmesélte Darócziné, hogy annyira jó volt Bíró András memóriája, hogy ha ő véletlenül elírta egy cikk vagy tanulmány megjelenésének dátumát, az író mindig észrevette és jelezte neki a hibát.

Az ünnepen előbb a baráti társaság, az IRKA és a Poly-Art tagjainak felolvasásából hallgathattuk meg Bíró András verseit, aztán Szigeti Eszter és Varga Zoltán adták elő ugyanezeket immár a zene nyelvén. Az alkalomra külön kis füzetet is kiadott a baráti társaság.

Amikor az ünnepség végén Daróczinét kérdeztem, mi az, ami a leginkább beivódott Bíró Andrásból az emlékezetébe, a végtelen memóriáját, a precizitását említette. “A falára három idézet volt felírva”, emlékezett vissza az IRKA vezetője. “A rész az egész. Szívedben a világmindenség dobog.” “Ki mindenséggel méri magát, a mindenség lehajol érte.” “A kötelesség az életnél is előrébb való.” A munka, a precizitás, az ügyszeretet jellemezte őt. A végtelen memória és a jó humor. Az életszeretet. Nagyon szerette a közösséget, az IRKÁSokat különösen, mert megértette, hogy nem mindenki született József Attilának, de ő így is szerette és tisztelte őket. “Amikor csak eszembe jut az az átélés, az a szuggesztív előadás ahogy a Czabai-kertben elmondta a verseit, még most is végigfut a hideg a hátamon. Hiányzik,” tette hozzá könnyeivel küszködve az IRKA vezetője.

Az ünnepség után a baráti társaság megkoszorúzta az író sírját.

 

Címkék