Anyák napi Érd Körbe

A 34. alkalommal megtartott Érd Körbe városkerülő kerékpáros túrát ezúttal nem a Föld, hanem az anyák napján tartottak meg, közel hatszáz résztvevővel. A túra ez alkalommal a régi buszpályaudvarról, a Pelikán sétányról indult.

Hasonló tartalmaink:

A vasárnapi rendezvényen új útvonalon, a kerékpáros közlekedést érintő érdi fejlesztések mentén haladt a tömeg, a bázis pedig a régi Téglagyár és a Duna-part volt, ahol különböző családi programok várták a résztvevőket, akik kipróbálhatták a mezítlábas ösvényt, a kerekesszékes rámpát, illetve a Lucskos Csumpi mese írója tartott előadást.

– Mindig törekedtünk a megújulásra. Az eddigi Érd Körbék során is lehoztuk a Duna-partra a családokat, de visszamentünk a központba. Az volt az ötlet, hogy most a parton pikniket is csináljunk – mondta Süle Zsolt, a 34. Érd Körbe felelős szervezője.

– Nálunk mindenki biciklizik a családban, a legnagyobb gyerek ugyan otthon maradt, de a másik három jött, így a teljes családdal tekertünk – mondta Bojtárné Huff Melinda, az Érd Körbe egyik résztvevője. – Ez a legjobb anyák napi ajándék: a család együtt van, a gyerekek együtt tekernek a szülőkkel – tette hozzá.

Az Anyák Napi kör mellett a második éve megtartott 60 kilométeres Sólyom Lajos Emlékkört tucatnyian tették meg.

A városkerüléshez szükséges útlezárásról és a résztvevők biztonságáról az érdi rendőrség és polgárőrség, illetve az érdi motoros egyesület és a mentők gondoskodtak.

Címkék