Ismét tekertek a fanatikusok!

Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg az Érd Körbe Night éjszakai városkerülő kerékpáros túrát, ahol a biciklizés fanatikusai pattantak nyeregbe. Szépen sorban gyűltek az emberek, volt aki már másfél órával az előre meghirdetett gyülekező előtt Érd főterén várta, hogy ismét körbebiciklizze a várost – éjjel.

Hasonló tartalmaink:

Szépen sorban gyűltek az emberek, volt aki már másfél órával az előre meghirdetett gyülekező előtt Érd főterén várta, hogy ismét körbebiciklizze a várost – éjjel. Aztán ahogy telt, múlt az idő, egyre többen lettek, nem csak a résztvevők, hanem a fényesebb, vagy éppen különlegesebb kerékpárok, mint amilyen például Erdélyi Attila által fejlesztett elektromos kétkerekűje, amelyet bátran adott át minden érdeklődőnek. Mi is kipróbáltuk az intelligens, elektromos rásegítéssel működő kerékpárt, amely elsőre egészen furcsa érzés volt, de ahogy egy kisebb emelkedő jött, rögtön jött a rásegítés is, amellyel nem lettünk megfosztva a biciklizés élményétől, mégis sokkal könnyebbé vált a tekerés.

IMG_2093

De természetesen az elektromos mellett a szokásos, minden pontján villogó kétkerekűek sem maradtak ki, sőt, szinte kötelező volt a jármű világítása, hiszen – ahogy a szervezők nyomatékosan felhívták rá a figyelmet – éjjel rendkívül fontos a jó láthatóság, elkerülve ezzel a baleseteket.

Aztán nem sokkal este 9 óra után már egészen szép számú, több mint ötven főt magába foglaló tömegnek hívta fel ismételten a figyelmet Süle Zsolt, az Érd Körbe Egyesület megbízott vezetője, aki néhány jólláthatósági mellényt is kiosztott azoknak, akik enélkül érkeztek kerékpározni. A szokásos jótanácsok után pedig el is indultak a csillogó, villogó kerékpárok a már jól ismert útvonalon.

IMG_2086

Merthogy az Érd Körbe Nighton olyan fanatikusok ültek a nyeregben, akiknek meg van a kellő tapasztalatuk a kerékpározáshoz, illetve magához az eseményhez is, hiszen többen nem hogy az egyik Érd Körbét sem hagyták ki, hanem mind az öt éjszakain is ott voltak, így senkinek nem okozhatott nagy meglepetést a tavaszi vagy az őszi városkerüléshez képest nagyobb tempó, merthogy a táv a jól ismert harminc kilométeres túra volt, a főtértől Ófalu felé, majd onnan egészen Parkvárosig, ahonnan pedig Érdligeten keresztül vissza a kiindulási pontra, azaz remek testmozgással és maradandó élményekkel zárhatták le a napot a résztvevők.

Címkék