A cukorbetegségről a Szenior Akadémia utolsó előadásán

Már most is tömegeket érint, de a jövőben még rohamosabban emelkedhet a cukorbetegségben szenvedők száma. Azonban lehet és kell is ellene küzdeni, mégpedig elsősorban megfelelő táplálkozási szokások kialakításával, mondta el az Érdi Szenior Akadémia utolsó előadásán az érdeklődő szépkorúaknak Vékony Blanka, a Semmelweis Egyetem tanársegédje.

Hasonló tartalmaink:

A cukorbetegség már nem először volt téma az Érdi Szenior Akadémián, de mivel, ahogy idősödik az ember, úgy egyre inkább érintetté válhat, ezért hasznos lehet újra és újra felhívni a figyelmet a betegségben rejlő kockázatokra illetve a lehetséges kezelési módokra. Az előadó ugyanakkor hangsúlyozta, miután a cukorbetegségnek több típusa van, így ez nem csupán az idősebb korosztályok gondja.

Miként azt az előadó is kiemelte, a táplálkozás a legfontosabb tényező, amivel befolyásolni tudjuk a diabéteszt, legyen szó a megelőzésről vagy a már kifejlődött betegségről. Egyúttal azt is érdemes tudni, hogy ha vannak is általánosan megfogalmazható szabályok, az étrend csak személyre szabottan lehet hatásos megoldás a cukorbetegséggel szemben.

A szakember szerint, a cukorbetegség kapcsán már manapság is nyugodtan használhatjuk a népbetegség kifejezést, ráadásul az érintettek száma folyamatosan gyarapodik.

Az Érdi Szenior Akadémia idei tavaszi szemesztere ezzel az előadással befejeződött, a folytatás a tervek szerint ősszel várható. Ugyanakkor, akik élőben lemaradtak, azoknak figyelmébe ajánljuk, hogy az Érdi Városi Televízió: Polgártárs című műsorában az egyes előadások szerkesztett változatát utólag is meg lehet tekinteni.

Címkék