Tizenkettedik éve, hogy minden nyáron Cimbora táboroznak, azaz színjátszanak a Kőrösiben a résztvevő kis- és nagy diákok. A héten előbbiből volt a több, köztük is sokan voltak olyanok, akik jövőre kezdik meg az iskolát éppen a tábort vezető Nagyné Balázs Gabriella szárnyai alatt.

Pénteken kicsi színes pillangók és tulipánok népesítették be a Kőrösi auláját, ahol büszke szülők és talán még büszkébb pedagógusok lehettek a tanúi, mennyit fejlődtek, tanultak észrevétlenül egy hét alatt a kicsik, akik most szó szerint kicsik voltak: a tábor 18 résztvevője közül 14 szeptemberben kezdi csak meg az iskolát. Volt közöttük olyan is – szép számmal -, aki most először szerepelt mások előtt, de ez egyáltalán nem látszott a produkción. A kicsik pénteken délután Jékely Zoltán A három pillangó című meséjét adták elő.

“Eredetileg más volt a tervem, de alkalmazkodni kell a gyerekek életkorához, emellett a hagyományteremtésre és ápolásra is figyelemmel kell lenni, végül az sem mellékes, hogy ez a mese olyan örök érvényű értékekről szól, mint egymás elfogadása vagy hogy minden körülmények között tartson össze a közösségek. Így esett a választás Jékely meséjére”, magyarázza Nagyné Balázs Gabriella, drámapedagógus, a tábor vezetője. “Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen kevés idő állt a rendelkezésünkre, és mégis mindenki ügyesen eljátszotta a szerepét”, teszi hozzá a drámapedagógus.

A színjátszás mellett a Cimbora tábor résztvevői festettek, gyurmáztak, gyöngyöt fűztek, játszótereztek, elkirándultak  a Noel tanyára, labdáztak, ugróköteleztek, bunkert építettek. Volt itt minden, ahogy azt az előadás után a gyerekek lelkesen mesélik a kérdésemre, miközben rohannak Gabi nénihez, hogy egy nagy öleléssel elbúcsúzzanak tőle szeptemberig.

“A színjátszás és a drámapedagógia két külön dolog,” magyarázza Nagyné.  “Nem mindenkiből lesz színész vagy színésznő, akit drámapedagógiai módszerekkel tanítunk. Ez inkább ahhoz nyújt segítséget, hogy egy sokoldalú személyiséget próbáljunk meg kialakítani. A drámapedagógiával nevelt gyerekek ugyanis sokkal nyitottabbak, jobban kommunikálnak, nem ijednek meg, mernek szerepelni, merik kifejteni a véleményüket, önbizalmuk van, ami a mai világban talán fontosabb magánál a tárgyi tudásnál is. Olyan világban élünk, ahol el kell tudni adni magukat”, magyarázza a drámapedagógus. “Itt, a gyerekek egy hét alatt is rengeteget fejlődtek. Aki szorongott, félt az elején a szerepléstől, mert előtte még soha nem kellett kiállnia sok ember elé, az is felszabadult a végére.”

A nagyokról se feledkezzünk meg azért: ők csütörtökön adták elő Fésűs Éva népszerű meséjét, A kíváncsi királykisasszonyt, ami arról szól, hogy a királykisasszonyt, aki örökös kérdezésével már-már az őrületbe kergeti apját, elküldik az iskolába, ahol megtanul majd mindent, és abbahagyja az állandó kérdezést. (Ami nyilván csak a mesében van így, a valóságban természetesen nem lehet az az iskola célja, hogy leszoktassa a kérdezésről a gyereket.)

Szeptemberben tehát találkoznak a kis és nagy színjátszók az iskolában, és remélhetőleg ott folytatják a kérdezősködést is, a színjátszást is, ahol abbahagyták.