Ők az Érdi VSE új igazolásai!

Három játékossal erősítette meg keretét az NB III Nyugati csoportjának legutóbbi bronzérmes csapata, az Érdi VSE.

Hasonló tartalmaink:

Mint már korábban említést tettünk róla, visszatért Limperger Zsolt együttesébe a télen több játéklehetőség reményében Balassagyarmatra igazoló Honti Attila, aki még a 2015/2016-os idényben érkezett a Rákosmenti KSK-től, s két és fél szezont húzott le Érden, mielőtt a Nógrád megyei együtteshez igazolt. Ott azonban csupán négy mérkőzésen kapott lehetőséget kezdőként, míg kétszer csereként számított rá Szanyó Károly, azonban az idényt már csapat nélkül zárta.

A másik érkező a 28 éves csatár, Mojzer György, aki az előző idényben a PMFC-t erősítette, ám tizenöt kezdőként és tizennégy csereként lejátszott mérkőzés után elhagyta a Baranya megyei együttest, amelynek színeiben nyolcszor volt eredményes. Ezt megelőzően azonban öt és fél idényt Szigetszentmiklóson, négy és fél szezont Diósdon töltött a támadó, aki Szigethalmon nevelkedett, de megjárta a Honvédot is.
Mojzer Györgynek még ifjúsági korában volt olyan idénye, ahol 63 alkalommal zörgette meg az ellenfelek kapuját, de a felnőttek között az NB III-ban 85-ször volt eredményes.
A 28 éves támadó a héten már Érden edzett, de játékhiány miatt egyelőre Limperger Zsolt nem akarta kockáztatni a csatár sérülését, ezért nem lépett pályára az Iváncsa KSE elleni edzőmeccsen.

A harmadik érkező azonban már bemutatkozott a Fejér megyei együttes ellen, ugyanis a szakvezetés megegyezett a Kozármislenyből érkező 20 éves hátvéddel, Bogdán Erikkel. A szélső védő a Baranya megyei harmadosztályú együttesben tizenkétszer lépett pályára a mögöttünk hagyott szezonban (mindannyiszor kezdőként), ezt megelőzően az akkor ugyancsak NB III-as Gyulát erősítette 31 találkozón, míg egy évvel korábban, mutatkozott be a harmadosztályban az Újpest FC második csapatának tagjaként.

További „érkező” még Pintér Olivér, aki már lassan két éve az Érdi VSE NB III-as csapatával edz, ám tavaly nyáron az FTC-hez igazolt, ahonnan télen tért vissza, s azóta ismét Limperger Zsoltékat erősíti, ám az idei szezontől kezdődően már pályára is léphet a felnőttek között, hiszen betöltötte tizenhatodik életévét. Miatta, illetve két bátyja miatt is érdemes lesz kiemelt figyelemmel kísérni az Érdi VSE harmadik, Monor SE elleni felkészülési mérkőzését, hiszen ott az érdieknél Pintér Nikola, a monoriaknál Pintér Dominik szerepelhet, azaz egy családból hárman is pályára lépnének.

Címkék