Megtisztult a Zengő utca

Megtisztult a Zengő utca, amelynek mindkét végében, a Sóskúti útnál és a Kőhalmi utcánál is illegális hulladékhalmokat raktak le ismeretlenek. Mint Macsotay Tibor, az Érdi Polgárőrség elnöke az ÉrdFM 101,3-nak elmondta, a Sóskúti úti részről 60 tonna szemetet szállítottak el még áprilisban, és le is zárták a területet, így ott nem is termelődhetett újra a szemét. A Kőhalmi és Zengő utca végén, a jobboldalon lévő területen 60 köbméter (35 tonna) szemetet, jórészt sittet szedtek össze, és szállítottak el a napokban.

Hasonló tartalmaink:

– Ezen a részen az elmúlt időszakban nagyon megindultak az építkezések, mintegy 15 házat fejeztek be nagyjából azonos időben. Valószínűsítjük, hogy egy helyi építkezésről származik ez a nagyobb mennyiségű hulladék, ami a helyiek szerint egyik napról a másikra került a területre – mondta Macsotay Tibor, hozzátéve: a helyszínen talált nyomok alapján az Érdi Közterület-felügyelet aktív közreműködésvel sikerült azonosítaniuk egy lakost, aki megkeresésükre ígéretet tett arra,hogy saját költségén felszámolja a sitthalmot.

– Az illető állta a szavát, a területet megtisztította, mi pedig lezártuk, így már nem hordhatják oda a hulladékot – tette hozzá Macsotay Tibor.
A polgárőrség vezetője emlékeztetett arra is, hogy nemrég a Kócsag utca végéből szállítottak el több mint 100 köbméter hulladékot. Mivel ez a terület a vasúti töltéssel szomszédos, a MÁV illetékesei is közreműködtek az akcióban: a töltés oldalát kitakarították, és az árkot is megtisztítják.

– Megpróbáljuk a várost mielőbb tisztává tenni, és az is célunk, hogy a már kitakarított területeken ne termelődjön újra a szemét. Közzétettünk egy telefonszámot, amelyen várjuk a lakossági jelzéseket az illegális hulladéklerakásokkal kapcsolatban. Nagyon sok  jelzés érkezik  – éves szinten 1000-1200 –  amit köszönünk. Nem egyszerű a bejelentések feldolgozása, de erre a polgárőrség felkészült, hiszen annak idején felvállaltuk ezt a feladatot – zárta szavait Macsotay Tibor.

Hallgassa meg az ÉrdFM 101,3 interjúját a Polgárőrség elnökével:

Ne engedjünk a mocsoknak! Ha valaki illegális szemétlerakást észlel a városban, az alábbi telefonszámokon, illetve e-mailcímen tehet bejelentést 0-tól 24 óráig: 30/2000-890, 30/621-2596 lumabt@t-online.hu

(Fotó: Hulladékvadász.hu)

 

Címkék