Ismét itthon a trófea

Itthon tartotta a VIII. Érdi Kupáért járó trófeát az ÉRD női kézilabda csapata, amely a háromnapos torna utolsó napján 30–13-ra győzte le az Egyesült Államok válogatottját, így veretlenül lett tornagyőztes. Az ezüstérmet az MTK Budapest, a bronzot a Budaörs szerezte meg.

Hasonló tartalmaink:

A VIII. Érdi Kupa harmadik játéknapjának utolsó találkozóján az ÉRD az Egyesült Államok válogatottjával csapott össze. A mérkőzés előtt T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere előbb köszöntötte az amerikai delegációt, majd Landi Gabriellát és Király Rékát, az ÉRD két fiatal játékosát, akik tagjai voltak a montenegrói U18-as strandkézilabda Európa-bajnokságon aranyérmes magyar csapatnak.

A mérkőzés nem indult könnyen az ÉRD szempontjából, hiszen ugyan Krpezs-Slezák Katarina az első percekben többször eredményes volt, de a házigazda nem tudott komoly előnyt kiépíteni. Aztán Janurik Kingáék szépen fokozatosan megléptek ellenfelüktől, s a szünetre 12–6-os előnnyel vonultak.

A fordulás után azonban növelt a mérkőzés ritmusán a házigazda, amely a 45. percben már 20–9-re vezetett a fáradó amerikai együttes ellen, méghozzá úgy, hogy Szabó Edina a legkülönfélébb felállásokban küldte pályára csapatát, így az egyébként balszélső Gávai Szonja átlövőként és irányítóként is szerepet kapott. A hajrában pedig nem állt le az ÉRD, így öt perccel a vége előtt már tizenhat góllal vezetett, végül 30–13-ra nyert, így ismét otthon tartotta a VIII. Érdi Kupáért járó trófeát.

ÉRD–Egyesült Államok 30–13 (12–6)
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 7 (2), Kiss N. 1, Tóth G. 1 (1), Szabó L. 3, Kovacsevics, Gávai 1
Csere: Foggea (kapus), Signaté 3, Kovács B. 1, Király R. 2, Lavko 6, C. Lassource 3, Reizinger 1 (1), Landi 1 (1)
Vezetőedző: Szabó Edina

USA: Newborn – Hartnett 2, Darling, J. Rhoads 2, Gascon, Fithian, Merritt 1
Csere: Dobrepp (kapus), Andersen 4 (4), Sayer 2, Levinkind, Vallone 2
Szövetségi kapitány: Christian Latulippe

Az eredmény alakulása. 12. perc: 4–2. 19. p.: 6–4. 26. p.: 9–6. 36. p.: 14–8. 43. p.: 19–9. 50. p.: 23–11. 56. p.: 28–12.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc

Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4

Az MTK az ezüstérmes

A zárónap nyitómeccsén az egyaránt egy-egy győzelemmel és vereséggel álló MTK Budapest és a Budaörs csapott össze egymással. A mérkőzést a fővárosiak kezdték jobban, de a budaörsiek a szünet előtt már háromgólos előnyben is voltak, az öltözőbe végül egygólos különbséggel mehettek. A fordulás után ugyan Kovács Gréta révén egyenlített Golovin Vlagyimir csapata, de innentől kezdve a Budaörs diktálta a tempót, amelynek köszönhetően a 43. percben már 26 – 21-re is vezetett. Sőt, az 58. percben is még Mihály Attiláéknál volt az ezüstérem (32–30), de az utolsó percekben Karnik Szabina és Dakos Noémi révén egyenlített az MTK. A 32–32-es döntetlennel pedig a budapestieké lett az ezüstérem, hiszen gólkülönbsége hattal jobb, mint a Budaörsé.

(Fotók: Boros Sándor)

Címkék