Akik jártak valaha az érdi helytörténeti kiállításon (Felső utca 13.), azok tudhatják, hogy egykor Érdnek bizony repülőtere is volt. Ez majdnem azt jelenti, hogy a település földön, égen, vízen – a hajóállomás létezéséről bizonyára mindenki tud – és a levegőben is megközelíthető volt. Ez csak részben és elméletileg igaz, mivel a légikikötőbe nem érkeztek utasokat szállító gépek.

Az érdi legelőn – Ófalu szélén, ahol ma a vízművek telephelye található – kialakított repülőtér a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSrE) bázisaként nyílt meg 1930-ban, amikorra a szervezet már zavarta a mátyásföldi légikikötő forgalmát. Az egyesület ugyanis amolyan fedőszerv volt, a trianoni békeszerződés által tiltott repülőgép-tervezés és pilótaoktatás számára. Ez akkoriban is nyilvánvaló lehetett, mert ritkán szoktak egy sportegyesületi telephelyet olyan protokollal fölavatni, ahogy ez az érdi repülőtér estében történt. Részt vettek a ceremónián József és Albert királyi hercegek, utóbbi lélegzetelállító kunsztokat – ahogy a korabeli sajtó fogalmazott – mutatott be a levegőben. Jelen volt Gömbös Gyula honvédelmi miniszter és számos előkelőség, Bethlen miniszterelnököt a felesége képviselte.

És ott volt rengeteg érdeklődő, akik – a tótudósítók szerint – különhajóval, vasúton, közúton, de még helyi érdekű vasúttal is érkeztek – na, az utóbbiaknak még jókora sétát is kellett tenniük, mert a HÉV csak Nagytétényig járt, Érdig való meghosszabbítása csak terv maradt.

A repülőtéren, illetve az egyesületben folyó munkáról Németh Katalin gyűjtött össze szinte mindent, amit tudni érdemes, dolgozata a városi könyvtár helytörténeti gyűjteményében is megtalálható.

A repülőtéren táborozások kertében oktatták a repülni vágyó fiatalokat, 1930 júniusára egy-egy repülőgép befogadására hangársor is épült. A kiképzések oktatói: Dobos István, Endresz György és Kaszala Károly voltak. Dobos Istvánt mint első világháborús hadirepülőt, majd albertfalvai berepülőt is ismerhetjük. A Tanácsköztársaság idején a Szovjetunióban végzett távrepüléséről és oktatópilóta munkájáról lett híres. Endresz György óceánrepülőként lett ismert a későbbiekben. Kaszala Károly pedig az 1925-ben elkészült a Lampich L2 típusú könnyű géppel három világrekordot repült.

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesületben folyó repülőgép tervezési és építési munka évtizedekre meghatározója volt a magyar sportrepülés fejlődésének. A tervezés vezetője Lampich Árpád volt és mellette hamarosan kitűnt Bánhidi Antal saját tervezésű Gerle gépével. Itt tanult Rubik Ernő (a majdani, híres Góbé vitorlázógép tervezője) és Samu Béla a későbbi nagy sikerű konstruktőrök.

Még ebben az évben elkészült Bánhidi Antal első Gerle gépe – az érdi repülőtérről emelkedett először a magasba, és hiba nélkül teljesítette a próbaköröket –, ami nem akármilyen konstrukció volt, hiszen három évvel később a mérnök és Bisits Tibor a Gerle 13 géppel 100 óra alatt körülrepülte a földközi-tengeri partvidéket, és a 12 258 kilométeres út során 22 város repülőterét érintették. Bánhidi ugyanebben az évben leszállás nélkül Londonból Debrecenbe repült és elsőként repülőpostát is szállított. Észak-európai túrarepülés után 1937-ben több mint 15 ezer kilométeres utat tett Dél-Amerika feltáratlan őserdei felett, ez a korabeli repülőtechnika bravúrjának számított. 1931-ben ő irányította az első magyar óceánrepülés műszaki előkészületeit.

A repülés népszerűsítést, személyi és tárgyi feltételeinek megteremtését a politikai vezetés fontosnak tartotta, ez vezethetett 1938-ban a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap létrehozáshoz, amelynek feladata volt a repülés iránt érdeklődő fiatalok elméleti és gyakorlati képzése, repülőterek építése és fejlesztése, a repülőgép-tervezés előmozdítása. A kezdeményezés fontosságát bizonyítja, hogy az alap – egyebek között – a mozijegyek árába beépített hozzájárulásból húzott állandó jövedelmet, de állami támogatásban is részesült. Az alapnak ki más lehetett elnöke, mint Horthy István. A motoros és vitorlázó gépekhez képeztek pilótákat számos helyszínen: Budapesten kívül Vácott, Pécsett, Algyőn, Kassán, Marosvásárhelyen, Debrecenben és természetesen Érden. A kiképzendők közé kezdetben csak érettségivel lehetett bekerülni, később elegendő volt a 6-8 elemi is. „Érden minden tekintetben alkalmas és megfelelő, korszerű sportrepülőteret létesítünk a Repülő Alap felmérhetetlenül jelentős segítségével” – nyilatkozta 1942-ben Hollerung Gábor, az MSrE ifjúsági elnöke a fontos tennivalók közé sorolva az érdi repülőtér további teljes kiépítését. A talajegyengetésen, a csatornázáson túl gáttal vették körül a Duna-árterében fekvő területet, a talajvizet szivattyúkkal emelték át.

A háború aztán mindent megváltoztatott. A sportrepülés 1944-ben megszűnt, az értékes gépeket elvitték Kunszigetre az MSrE gépek rejtekhelyére. Már majdnem megérték a felszabadulást, amikor egy német páncélos egység felfedezte a fészerbe elrejtett sok szép gépet és felrobbantották azokat. A frontvonal közeledtével a visszavonuló németek elpusztították a repülőtereket és az ottmaradt repülőgépeket. Az érdi hangárt is felgyújtották.

(Érdi Újság. Fotó: FORTEPAN/Vojnich Pál)