Újabb győzelem!

A VIII. Érdi Kupa után két nappal a francia bajnokság legutóbbi kiírásában hatodik helyen végző ES Besancont látta vendégül hatodik felkészülési mérkőzésén az ÉRD női kézilabda csapata. A francia együttesnek több magyar kapcsolódása is van: a csapat edzője az a Raphaelle Tervel, aki korábban a Győrrel Bajnokok Ligáját is nyert, a csapatot erősíti az ÉRD korábbi kapusa, Zeljana Stojak, illetve a korábban Siófokon is megforduló Lara González.

Hasonló tartalmaink:

A mérkőzést aktívan, nagy lendülettel kezdte a vendég csapat, amely jóval frissebbnek tűnt, mint a hazaiak, ám az ÉRD ennek ellenére is jól tartotta magát nem akart leszakadni ellenfelétől. A franciák  ugyan elléptek három góllal is (7–10), de a szünet előtt ismét nimimális volt a különbség. Sőt, a 27. percben pályára lépett az érdieknél a cseh balátlövő, Marketá Jerábková is, aki sérülésből lábadozik.

A fordulás után Coralie Lassource révén ismét egyenlített az ÉRD, de a vendégek ismét megléptek néhány perc erejéig, mert hiába vezettek 17–14-re a 36. percben, a 40.-ben Krpezs-Slezák Katarina büntetőjével ismét döntetlen volt az állás (18–18).

Sőt, a 43. percben átállt hét a hat elleni játékra a vendég csapat, de nem sült el jól Raphaelle Tervel terve, hiszen az ÉRD kétszer is bevette az üres kaput, másodszor saját hétmétereséről Marketá Jerábková volt eredményes, aki első gólját jegyezte az ÉRD színeiben.

A hajrában pedig elfáradt a francia alakulat, amelynek lövéseit Janurik Kinga sorra védte, míg támadásban többször eredményesek voltak Jovana Kovacsevicsék, így az ÉRD hatodik felkészülési mérkőzésén ötödik győzelmét aratta.

Az ÉRD következő felkészülési mérkőzését augusztus 26-án, a montenegrói Budocsnoszt Podgorica ellen vívja, amikor 18 órai kezdettel csap össze ellenfelével az ÉRD Arénában. Ezt követően 28-án a BL-címvédő Győri Audi ETO KC érkezik Érdre. A bajnokság pedig szeptember elsején, Egerben, a frissen feljutó Eszterházi SC ellen kezdődik Szabó Edina együttese számára.

Az ÉRD – Besancon mérkőzés előtt az ÉRD ifjúsági csapata az Egyesült Államok válogatottjával csapott össze. A szünetben ugyan még vezettek Maurer Szandra lányai, de a fordulás után az amerikaiak elléptek, s végül 23–14-re nyertek.

Felkészülési mérkőzés
ÉRD–ES Besancon (francia) 31–27 (13–14)
ÉRD Aréna, 500 néző. V: Bócz, Wiedemann
ÉRD: Foggea – Krpezs-Slezák 7 (2), Kiss N. 2, Tóth G., Kisfaludy 5, Signaté 2, C. Lassource 3
Csere: Janurik (kapus), Kovacsevics 5, Király R. 1, Lavko 4, Gávai, Szabó L., Jerábková 2
Vezetőedző: Szabó Edina

ESB: Stangvik – Bouquet 3, Leveque 2 (1), Frecon, Robert, Burlet 3, Granier 3
Csere: Stojak (kapus), Touré 3, Kieffer 2, Cusset 1, L. González 4, Dupuis 1 (1), M. Rajnohova 2, Faure 2, E. Rajnohova 1
Vezetőedző: Raphaelle Tervel

Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 11. p.: 5–6. 19. p.: 7–10.  28. p.: 11–13. 36. p.: 14–17. 44. p.: 21–19. 52. p.: 26–23.

Kiállítások: 4, ill. 2 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2

(Fotók: Boros Sándor)

Címkék