„Isten éltessen, Magyarország!”

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei. A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Hasonló tartalmaink:

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről.

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot – mind a látvány, mind a biztonság szempontjából – a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

Az augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

Városunkban a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében rendezik meg a Szent István-napi ünnepséget 11 órától. Az eseményen köszöntőt mond T. Mészáros András polgármester, majd az érdi egyházi felekezetek vezetőinek közreműködésével megszentelik az új kenyeret. A műsorban fellép a Csepel Táncegyüttes, közreműködik a Szirmok Pedagógus Városi Női Kar. Az ünnepre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Címkék