Soha nem dolgozott még ennyire sok magyar

A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 27 ezer fővel, 166 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent idén május és július között – közölte a KSH. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer fő volt, 50 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

Hasonló tartalmaink:

A 25–54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,2 százalékra, az 55–74 éveseké 1,0 százalékponttal, 2,4 százalékra mérséklődött.

A 15–24 évesek munkanélkülisége gyakorlatilag nem változott, létszámuk 33 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 10,2 százalék volt. A munkanélküliek ötöde ebből a korcsoportból került ki. (Aki még tanul, az nem számít munkanélkülinek, vagyis ez a szám azokat mutatja, akik már befejezték az iskolát, de nem találtak állást.)

A munkanélküliség átlagos időtartama 15,5 hónap volt, a munkanélküliek 38,1 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt.

Címkék