Gera Érden folytatja!

Az Érdi VSE-nél folytatja pályafutását Gera Dávid, aki legutóbb az NB II-es Soroksár SC-nél játszott.

Hasonló tartalmaink:

A 21 éves középpályás pályafutását Makón kezdte, majd a Maros-Menti UFC után a 2013/2014-es idényben került a Ferencvárosi TC-hez, amelyet négy szezonon keresztül erősített, ott az U17-es, U18-as és U19-es együttesek mellett a felnőtt gárdákban is lehetőséget kapott.

Az NB III 2015/2016-os kiírásában bajnok FTC II-nek is a tagja volt, amelyet húsz meccsen erősített, de ebben az idényben egy-egy alkalommal bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésen az első csapat keretében volt.

A következő idényben az FTC második együttesében öt gólt szerzett 32 mérkőzésen, majd a csapat megszűnése után az NB II-es Soroksár SC-ben futballozott, ahol 21 meccsre lett nevezve. Gera Dávid már több mint négy hete az Érdi VSE-nél edz, s a Monor SE és a Szolnoki MÁV FC elleni felkészülési mérkőzéseken is lehetőséget kapott.

Gera Dávid egy évre kölcsönbe érkezik az FTC-től, s a kölcsönvétel miatt az NB III-ba amatőrizálni kell a játékost, ezért is csak most lett hivatalos az átigazolása, s így legkorábban a hatodik fordulóban, a Ménfőcsanak ellen debütálhat.

MINIINTERJÚ GERA DÁVIDDAL!

Mesélj, hogyan kerülték kapcsolatba az Érdi VSE-vel? Milyen a csapat, mennyire sikerült beilleszkedned?

– Másodosztályba is tudtam volna menni, de a menedzseremmel és egy hozzám nagyon közel álló személlyel úgy döntöttünk, hogy nekem most a legfontosabb, hogy sok játéklehetőséghez jussak és olyan csapatba akartam menni, ahol vannak célok és ahogy megérkeztem, mondták is, hogy 1-4. a cél, akár a feljutás. A csapat nagyon jó játékosokból áll és én úgy érzem, hogy nagyon össze van szokva, ezért nem hiába, hogy két éve mindig dobogón végeztek. Négy hete vagyok itt, de úgy érzem, befogadtak a srácok. Pár embert ismertem már előtte is, szóval a beilleszkedéssel nem volt gond!

Milyen poszton vagy bevethető, mik az erősségeid? Mire számítasz magadtól Érden?

– Támadó középpályás vagyok, de szélen is eljátszok, ha kell. Inkább a középpályán szeretem irányítani a csapatot, hiszen ott többet érek labdába – ezért is szeretem jobban. Szerintem erősségemnek mondhatom a gyorsaságomat, technikás játékosnak tartom magam.

Az FTC II-vel már bajnoki címed is van az NB III-ban. Most ismét zöld-fehérben, ismét NB III-ban. De a bajnoki címmel is lesz ismétlés?

– Sokat kihagytam, ezért minél több percet szeretnék a pályán tölteni, alapember szeretnék lenni és minél több gólt rúgni, gólpasszokat adni. Örülnék neki, ha megismétlődne a bajnoki cím!

Egy évre érkezel kölcsönbe a Ferencvárostól. Ott hogyan számítanak rád az első csapatnál? Mit mondtak, miben kell előrelépned?

– Folyamatosan játszanom kell, gólokat rúgni és jól kell játszanom. Utána bármi lehet, tudják, milyen játékos vagyok. Sajnos, a tavalyi szezonom nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, mert sokat voltam sérült, beteg, így nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy kellett volna, de már csak előre nézek és év végén szeretnék egy bajnoki címet ünnepelni az Érddel.

Címkék