Kultúrát Apától

Miért van vajon az, hogy az anyukák, nagymamák szoktak mesét olvasni a gyerkőcöknek, ők azok, akik (báb)színházba, koncertre viszik el őket, az apák meg (tisztelet a kivételnek) legfeljebb csak a sofőr szerepét töltik be ilyenkor? A Férfiak Klubja új kezdeményezése, a Kultúrát Apától program célja az, hogy a férfiakat, az apákat is a tettek mezejére szólítsa: vállaljanak ők is a gyerekük életében kultúraközvetítő szerepet. Merthogy kutatások szerint az apai példamutatás van ugyanolyan fontos, sőt, mint az anyai a gyerekek kultúrával kapcsolatos szokásainak kialakulásában.

Hasonló tartalmaink:

“Régebben a családapák is jártak még focimeccsre, ahová elvitték a gyerekeiket is, akik egész héten erre vártak. Mára ez megszűnt, ahogy a kerti munkát, a barkácsolást vagy az autószerelést sem végzik együtt apák a gyerekeikkel. Jóformán nem maradt lehetőség, hogy az apák valódi helyzetekben mutathassák meg, hogyan viselkedik egy férfi”, írják a Férfiak Klubjának honlapján. Éppen ezért most a Kultúrát Apától program keretében arra hívják fel az apákat: vigyék el ők a gyermekeiket a színházba. A kezdeményezéshez már számos magyarországi és határon túli színház csatlakozott.

A részletekről beszélt Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója és elnöke az Érd Fm 101.3-nak:

(kép: Férfiak Klubja)

Címkék