Szilárd burkolatot kapott a Papagáj utca

Augusztus végén kezdték el a Papagáj utca aszfaltozását, amely egy hónap elteltével, szeptember végére el is készül. A korábban rossz állapotban lévő utca szilárd burkolattal való ellátását Simó Károly alpolgármester, a választókerület képviselője kezdeményezte és a 2018-as évi választókerülti alapból finanszírozta.

Hasonló tartalmaink:

- Minden évben azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb utcát szilárd burkolattal lássuk el. Az előző években már több aszfaltozást végeztünk itt a környéken is, idén a Papagáj utca került sorra. Ez egy fontos utca, hiszen nagyon sok szülő közlekedik erre reggelente és a délutáni időszakban a Batthyány Általános Iskola és a Fácán közi óvoda közelsége miatt. Én azt gondolom, hogy a Fehérvári út és az iskola közötti részen fontos volt, hogy megfelelő burkolat legyen és az oktatási-nevelési intézmények megközelítése olyan módon történjen, ami nem zavarja az itt lakókat sem. Az utcakép ezzel rendezettebb lesz és a lakókörnyezet is kellemesebbé válik – mondta el Simó Károly.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A lakók gyakran panaszkodtak amiatt is, hogy az itt közlekedők a nagy sietségben nem mindig tartják be a sebességhatárt. Simó Károly azt is kiemelte, hogy erre a problémára fokozottan odafigyelnek: forgalomcsillapító eszközök telepítése is zajlik az utcában, melyek a száguldozást is megfékezik majd. A vízelvezető árkok kialakítására a Batthyány-program harmadik ütemében kerül majd sor, amely egy komplexebb beruházást tesz majd lehetővé.

Címkék