Töltse az éjszakát a színházakban!

Egyetlen karszalaggal közel 200 egyszeri és megismételhetetlen programon lehet részt venni szeptember 22-én, szombaton a Színházak Éjszakáján. A már szinte kötelező elemként beiktatott közönségtalálkozók, nyílt próbák és kulisszajárások mellett többek közt tánctanítással, színházi karaoke-val, versszínházzal, komplett előadásokkal és bizonyos produkciókból kimaradt jelenetekkel, műhelytitkokkal, színházi mesterségek bemutatójával, sőt vihar előtti csenddel, pizsiparty-val, kritikakritikával, improvizáció-oktatással, színészsimogatóval, színházi rapid randival várnak minden kedves színházrajongót a szervezők.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet valamint a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében eredhetünk például az első pesti színtársulat nyomába, csodálkozhatunk rá a Pesti Broadway építészetére vagy épp az eltűnő és születő budai színházakra. Ha pedig véget ért az utolsó program is, afterparty-n bulizhatunk együtt a TRIP Hajón, többek közt a BEKVART zenekarral és noÁr-ral.

Az idei év újdonsága, hogy a nézők jobban megismerhetik az intézmények színházpedagógiai tevékenységét. A csatlakozó teátrumok közül többen is színesítik műsorukat ezen a napon ilyen programokkal.

Szintén újdonság, hogy idén a Green Go-val, Budapest első elektromos autómegosztó rendszerével fogott össze a Színházak Éjszakája. Amíg a korábbi években tömegközlekedési eszközök, bicikli és gyalogos útvonalak igénybevételére buzdították a látogatókat a szervezők, most 18 órától éjfélig GreenGo transzfereket is biztosítanak a nézőknek. Az autókat a Vígszínháznál és a Madách Imre úton lehet majd megtalálni. A karszalaggal rendelkező utasokat a GreenGo sofőrei szállítják a kiszemelt színházhoz.

A részletes műsor itt  megtekinthető.

(Színházak Éjszakája)

Címkék