A Dunaharasztit fogadjuk

Az NB III Nyugati csoportjának nyolcadik körében nem vár könnyű feladat a sérülésekkel sújtott Érdi VSE-re, amely szeptember 30-án, 15.30-tól a Dunaharaszti MTK-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.

Hasonló tartalmaink:

Az elmúlt hetekben alig tudott teljes kerettel dolgozni az Érdi VSE vezetőedzője, Limperger Zsolt, hiszen ahogy felépült valaki, szinte rögtön újra egy másik játékos szenvedett sérülést, emiatt már a BVSC-Zugló elleni Magyar Kupa-mérkőzésre is már csak tizenöt játékosát nevezte. Az érdiek dolgát tovább nehezíti, hogy a héten újabb három játékos szereplése vált kérdésessé, hiszen Kertész Ferenc, Pallagi Botond és Kalmár Domonkos is sérüléssel bajlódik.

De a hazai környezet és az eddigi eredmények alapján így is megszerezné a három pontot a hatodik helyezett Dunaharaszti ellen az Érdi VSE.

Az érdiek hét forduló elteltével négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a tabella második helyén állnak, míg a Króner Péter vezette DMTK két sikere és egy veresége mellett négyszer is döntetlent játszott az idényben, így jelenleg a hatodik helyen áll.

– Nagyon sok a sérültünk. Kertész Ferenc és Pallagi Botond játéka kérdéses, Kalmár Domonkos szinte biztosan nem játszik, szóval egyelőre azt sem tudom, hogy fogunk felállni, megmondom őszintén, de teljesen mindegy, hogy állunk fel, azok, akik rendelkezésre állnak, azok is olyan játékerőt képviselnek, hogy velük is szeretnénk itthon tartani a három pontot – fogalmazott Limperger Zsolt.

A két csapat tavalyi, érdi mérkőzésén 2–1-es hazai győzelem született, míg Dunaharasztin hiába volt mezőnyfölényben a vendég csapat, a hazaiak háromszor is könyörtelenül kihasználták az érdiek hibáit.

A szeptember 30-án, vasárnap, 15.30-kor kezdődő Érdi VSE–Dunaharaszti MTK mérkőzést Antal Péter vezeti, segítői Hofbauer Roland és Rigó Martin lesznek. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítjük!

NB III, Nyugati csoport, 8. forduló
09.30., 15.30:
Érdi VSE–Dunaharaszti MTK

A HÉTVÉGE TOVÁBBI PROGRAMJA!

Pest megyei IV. osztály, Déli csoport, 5. forduló
09.30., 16.00:
 Kakucs KSE–Érdi VSE II

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Délnyugati csoport, 4. forduló
09.30., 09.00:
 Metis NFC II–Érdi VSE

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 6. forduló
09.29., 10.00:
 Érdi VSE–Dunaharaszti MTK

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 6. forduló
09.29., 12.00:
 Érdi VSE–Dunaharaszti MTK

U16, leány ¾ pályás I. osztály, Északnyugati csoport, 2. forduló
09.29., 14.00:
 Érdi VSE–Győrszentiváni SC

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 6. forduló
09.29., 12.00:
 Viadukt SE-Biatorbágy–Érdi VSE

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 6. forduló
09.29., 10.00:
 Viadukt SE-Biatorbágy–Érdi VSE

U9, Bozsik-program, 09.30.: Érdi VSE Sporttelep

U7, Bozsik-program, 09.30.: Érdi VSE Sporttelep

Fotó: Balogh István

 

Címkék