A modern kori rabszolgaság a Szülők Iskolája fókuszában

Kóber Ildikó, a Set Free Movement elnevezésű nemzetközi mozgalom magyarországi koordinátora fog előadást tartani október 18-án, csütörtökön 18 órától az Epicentrum Rendezvényközpontban az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének idei első Szülők Iskolájában. 

Hasonló tartalmaink:

Mint arra az előadó kérdésünkre felhívta a figyelmet, hihetetlen, de tény, hogy ma, a XXI. században is élnek rabszolgák. Számuk, bár szinte lehetetlen felderíteni az összes esetet, világviszonylatban 45-50 millió, Magyarországon pedig 36 000 fő körül mozog.

“A számok azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen ez a fajta kiszolgáltatottság rejtve, bújtatva jelenik meg. Az érintettek nem mernek beszélni a problémáikról. Félnek a társadalom reakciójától, és szégyellik a velük történteket. Akik már személyesen megtapasztalták ezt az élethelyzetet, hallgatnak. Hallgatnak, és itt élnek köztünk”-mondta Kóber Ildikó.

Mit lehet tenni ez ellen? Hogyan neveljük gyermekeinket, hogy ne váljanak áldozattá? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphat választ az, aki csütörtökön meghallgatja az előadást.

Bogatin Attila, az Ága-Boga elnöke adott interjút a témában az Érd FM 101.3-nak:

(kép: https://rise-cardiff.cymru)

Címkék