Az Érdligeti nyerte a sakkversenyt

Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg sakkversenyét az Érdi VSE sakk szakosztálya a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában. A viadalon a környező települések hat iskolájának 38 versenyzője összesen hét kategóriában mérette meg magát.

Hasonló tartalmaink:

Az egyes korcsoportos lányoknál egy induló volt, az Érdligeti Általános Iskola diákja, Kiss Inez, aki így megnyerte kategóriáját. A fiúknál ugyanebben a korosztályban tizenhárman voltak érdekeltek, végül itt is egy érdligetis, Istenes Nimród nyert, megelőzve a Marianum három diákját, Tényi Ákost, Tényi Gergőt és Elek Bálintot.

A kettes korcsoportos lányoknál a batthyánys Körmendi Lili nyert az érdligetis Pintér Hanna előtt, míg a fiúknál itt is egy érdligetis nyakába került az aranyérem, miután Nagy Levente öt ponttal zárt az élen, megelőzve a kőrösis Vanek Benedeket, illetve a diósdi Ordasi Samut.

A harmadik korcsoportosoknál a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója, Demeter Jázmin a tavalyihoz hasonlóan az első helyen végzett, míg az ezüstérem a bolyais Orbán Flóráé, a bronzérem pedig az érdligetis Balogh Éváé lett

A fiúknál két VMG-s zárt az első két helyen, Galgóczi Ágoston és Nagy Botond a Batthyány diákját, Szentgyörgyi Andrást előzte meg.

A negyedik korcsoportos fiúknál két induló volt, végül a Marianum tanulója, Szíjjártó Zoltán legyőzte a diósdi Bonyhádi Viktort.

Az iskolák közötti csapatversenyben az Érdligeti Általános Iskola győzött, a Vörösmarty, a Marianum, a Batthyány, a diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi és a Bolyai János Általános Iskola előtt.

Címkék