Az idő nélküle

Aki már vesztette el közeli hozzátartozóját, az tudja, van egy különös, szívszorító időszámítás is, amiről a nagy könyvek általában nem írnak: az idő szeretteinkkel és az idő nélkülük, haláluk után. Ebben az időben fontos szerepet kellene, hogy kapjon a gyász is, amire azonban manapság már sem időnk nincs, se technikánk nincsen. Polcz Alaine Gyászban lenni című könyve ebben segíthet.

Hasonló tartalmaink:

Polcz Alaine, ha lehet ezt írni, életének nagy részét a halállal töltötte: pszichológusként kutatta a gyászt, vagy, ahogy Freud nevezte: a gyászmunkát. Több mint ötven évig foglalkozott haldokló gyerekekkel és felnőttekkel, és közben hitt abban, hogy otthon kell elbúcsúzni a földi világtól, ezért mindent megtett azért, hogy a gyerekek is hazakerülhessenek, és otthonukban, szüleik és játékaik között lehessenek az utolsó napokban. 1991-ben indította útjára a gyógyíthatatlan betegek emberhez méltó halálát támogató Magyar Hospice Alapítványt.

Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, mint elfogadni egy ‘soha viszont nem látást’, egy hang és gyengédség, esetleg gyűlölet megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, belenyugodni a közösen elképzelt jövő szétfoszlásába, az örökös és végleges hiányba.

A halálról és a gyászról számos könyvet írt, a Gyászban lenni címűben korábban már megjelent tanulmányait gyűjtötte össze. Halál nélkül nincs élet, mondják sokan, gyász nélkül pedig nem lehet folytatni az életet, ha valaki meghal, mondja Polcz Alaine. A tanulmánykötet foglalkozik azzal, szabad-e hazudnunk vagy elhallgatnunk a halált a kisgyermek előtt, ha annak valamilyen rokona meghal, azzal a címszóval, hogy ő ezt még úgysem érheti, és mihez vezet az, ha nem hagyjuk, hogy ő is, a maga módja kisírja magából a bánatát. Szót ejt arról, milyen fontos is lenne az emlékek továbbadása a gyermekeknek, ezáltal a gyökértelenség érzésének elkerülése, hogy tudjanak ők is arról, kik voltak akár már halott nagyszüleik, dédszüleik, hogy néztek ki, mit és kit szerettek, mit csináltak.

Ír benne arról, hogy egészen a 20. század közepéig még éltek azok a népszokások, amelyekkel segítették ezt a gyászmunkát a közösségek tagjai, de miközben elvesztek a közösségek, és felgyorsult a világ, háttérbe szorultak ezek a technikák. Ne sírj, majd az idő megoldja, hangzik a legtöbb tanács, pedig az idő nem old meg semmit, a gyászolónak nem szabad elfojtania magában az űrt, amit hátrahagyott az, aki elment, mert minden elfojtás testi-lelki betegséghez vezethet. Polcz Alaine különböző technikákat mutat be, amellyel a 21. századi ember is megélheti, kiélheti gyászát. Kötelező könyv mindenkinek, aki már elvesztett valakit, és úgy érzi, nem tud egyedül mit kezdeni a fájdalommal.

Címkék