Negyedik győzelmét aratta a Delta

3:0-ra győzött hazai pályán, a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában a Delta RSE Érd, amely a Kalocsai SE-t múlta felül a női röplabda NB II Közép csoportjának nyolcadik fordulójában.

Hasonló tartalmaink:

Ugyan a mérkőzés elején még tartotta a lépést ellenfelével a vendég Bács-Kiskun megyei csapat, ám az első szett második felében a hazaiak érvényesítették akaratukat és megléptek, előnyüket pedig ki is használták, s 25:17-re hozták az első felvonást.

A második szett elején sem akart leszakadni a Kalocsa, de az érdiek egy remek szériával, Csörgi Evelin tíz sikeres nyitásával komoly előnyt szereztek. A játszma végén ugyan valamelyest zárkóztak a vendégek, de a szettet így is a Delta nyerte 25:21-re.

A harmadik játékrészt ott folytatta Dömötör-Mátrai Beáta csapata, ahol a másodikat abbahagyta, de hiába játszott fölényben, s lépett meg öt ponttal is, a hajrában nagyot küzdve fordított a Kalocsa. Azonban az utolsó labdameneteket ismét az érdiek nyerték, akik a harmadik játszmát 25:23-ra, a mérkőzést 3:0-ra nyerték meg.

A Delta nyolc mérkőzés után négy győzelemmel és négy vereséggel, 13 pontot gyűjtve a hatodik helyen áll a tizenkét csapatos bajnokságban.

Az érdiek legközelebb november 24-én, a Palota RSC ellen játszanak, majd az alapszakasz utolsó hazai találkozóján, december másodikán a TFSE-t látják vendégül a VMG tornacsarnokában.

Női röplabda NB II, Közép csoport, 8. forduló
Delta RSE Érd–Kalocsa SE 3:0 (17, 21, 23)
Delta:Tombor Sz., Hainzmann, Végh, Laub, Gál, Darvas, Flach, Tombor B., Baumann, Nagy, Jakab, Tóth, Csörgi. Vezetőedző:Dömötör-Mátrai Beáta.

Címkék