Korábban érkezik a nyugdíj decemberben

Hétfőn megérkeztek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Hasonló tartalmaink:

Novák Katalin azt mondta, a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket.

Az államtitkár azt hangoztatta, a kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat.

Ezért kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük – jegyezte meg.

Januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot – sorolta Novák Katalin a 2018-as intézkedéseket.

Úgy fogalmazott, hogy már 230 ezer nagymamát tudtak “visszaadni a családoknak” a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba – idézte fel az államtitkár.

(MTI)

Címkék