Vikár Bélára, etnográfusra, műfordítóra, népdalgyűjtőre emlékeztek a régi Parkvárosi Közösségi Házban megrendezett ünnepségen pénteken a Szociális Gondozó Központ szervezésében és az Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola tanulóinak közreműködésével. Vikár alakját, jelentőségét és korát pedig Majorné Bániczki Julianna idézte meg a gyerekeknek.

Majorné Bániczki Julianna elmesélte, hogy Vikár kíváncsiságának köszönhetően tanulta meg a gyorsírást, ami egészen nyugdíjazásáig munkát és megélhetést biztosított számára a Parlamentben. De gyorsírással jegyezte le az összegyűjtött népdalokat, illetve fordításainak első verzióját is. Major Gáborné hozzátette, hogy rengeteg máig feldolgozatlan népdal lehet még így, gyorsírással feljegyezve, pedig ezeknek nagy része sajnos odalett, amikor a 2. világháború alatt bombatalálat érte pesti lakásukat.

A közösségi ház falain gyorsírásos jegyzeteit, néhány, általa gyűjtött népdal kottáját és első felesége által készített fényképeket (azaz azoknak másolatát) állították ki, Major Gáborné pedig részletesen elmagyarázta a gyermekeknek, melyiken, mit látnak. Nagy döbbenet fogadta például azt a megjegyzését, amikor elárulta, hogy a fonográf, amivel a 19. század végétől Vikár gyűjtötte a népdalokat, maga is 50 kg lehetett – ezt kellett cipelnie az etnográfusnak hegyen-völgyön keresztül. És persze voltak, akik megijedtek a géptől, de Vikár a maga kedvességével és kitartásával általában elérte, hogy egészen megfeledkezzenek a fonográf jelenlétéről, és dalra fakadjanak.

Állítólag édesanyjától örökölte a népdalok szeretetét, és életének utolsó napján, 1945. szeptember 22-én még megkérte nővérének öreg cselédjét, énekeljen el neki valami „jóféle” somogyi dalt. “Ez volt az utolsó népdal, amit hallott. Délután csendesen elaludt. Nyugdíja, amit annyira várt, a halála után érkezett meg. Távoli rokonok, városi ismerősök a közlekedési nehézségek miatt, vagy talán nem is értesülve róla, nem jöttek a temetésre. 3 évvel később, 1948-ban a Magyar Országgyűlés díszsírhelyen, a Farkasréti temetőben helyezte örök nyugalomra”, tudtuk meg Majorné Bániczki Juliannától, aki 1981-től kutatja Vikár életművét, hagyatékát és életét, ezért hívta meg őt előadónak az ünnepségre Kiss Sándor szociális munkás.