Parádés röpis győzelmek Lengyelországban

Két fantasztikus győzelmet aratott a magyar női röplabda válogatott Lengyelországban, az Európa-Liga utolsó fordulójában.

A görögök elleni, Érd Arénában rendezett 3:1-es vereség, majd ugyanilyen arányú győzelem után a magyar válogatott Izrael ellen egy sima, 3:0-s és egy szoros, 3:2-es győzelmet aratott, ám a második meccsen 3:1-re kellett volna nyerni a biztos elődöntőbe jutáshoz.

Mivel ez nem sikerült, a magyarok a sportág egyik hazájában, Lengyelországban egy legfeljebb 3:2-es vereség elszenvedése esetén lehettek volna ott szombathelyi elődöntőben. A vereséget viszont „nem sikerült összehoznia” Jan De Brandtéknak, hisz az első összecsapáson 3:0-s győzelmükkel biztosították be helyüket a négy közé Zawierciében. A második meccs így már csak presztízscsata volt és a magyaroknál a „cseresor” is győzött, igaz itt már egy játszmát engedélyeztek a mieink a hazaiaknak.

A magyarok Izrael Görögország elleni 3:2-es győzelmével végül második helyen végeztek az Európa-Liga „alapszakaszában”, így pedig csütörtökön a hellén csapattal játszik először idegenben a válogatott, majd szombaton, Szombathelyen.

Az alábbiakban a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos oldalán, a hunvolley.hu oldalon megjelent mérkőzésösszegzőt közöljük:

I. meccs:
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0:3 (–13, –21, –18)

Zawiercie, 800 néző. Vezette: Klein (dán), Vajcjakovics (fehérorosz).
Lengyelország: Grajber7, Ganszczyk 6, Wawrzyniak 10, Pacak 5, Bociek 2, Michalewicz. Cserék: Borek (liberó), Twardowska 7, Baldyga 1, Zurawska.

Szövetségi kapitány: Wieslaw Popik

Magyarország: Sándor 15, Tálas 5, Vacsi 8, Széles 9, Liliom 9, Horváth D. 14. Cserék: Kötél D (liberó), Pallag 1, Szakmáry 2.

Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

II. meccs:
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1:3 (–19, 15, –13, –18)

Zawiercie, 600 néző. Vezette: Vajcjakovics (fehérorosz), Klein (dán).
Lengyelország: Grajber 4, Ganszczyk 6, Wawrzyniak 2, Pacak 7, Twardowska 12, Michalewicz 1. Cserék: Borek (liberó), Bociek 14, Gromadowska 1, Baldyga, Zurawska.

Szövetségi kapitány: Wieslaw Popik

Magyarország: Szakmáry 15, Kötél Zs. 1, Vacsi 4, Széles 5, Liliom 16, Pallag 11. Cserék: Szombathelyi (liberó), Kötél D. (liberó), Bodnár 3.

Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

Címkék