Szombaton második alkalommal rendezték meg a Vörösmarty-bált, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Az érdeklődőket idén is színvonalas műsorral, élőzenével, tánccal, vacsorával várták az estre. A rendezvény teljes bevételét egy kerti tornapálya kialakítására fordítják.

Hasonló tartalmaink:

Egy évvel ezelőtt a Vörösmarty Mihály Gimnázium Alapítvány kuratóriuma és a szülők közössége kezdeményezte egy hagyományteremtő találkozó megszervezését szülőkkel, pedagógusokkal közösen. Az első rendezvény olyan jól sikerült, hogy idén is megtartották a bált, amelynek bevételét az iskola udvarának fejlesztésére, egy kerti tornapálya kialakítására fordítják – hangsúlyozta az iskola igazgatója. A rendezvényen felolvasták T. Mészáros András polgármester levelét, aki tudatta a jelenlévőkkel: polgármesteri keretéből félmillió forintot ajánlott fel az iskola számára a kerti tornapálya megépítéshez.

A bál nyitányaként Szabó Ádám előadóművész szórakoztatta a közönséget, de az egész este folyamán színvonalas műsorral és élőzenével kedveskedtek a megjelenteknek.

A bál jó hangulatban telt, így jövőre újra megszervezik a Vörösmarty-bált.

Címkék