Február 8-án rendezték meg a tollaslabda diákolimpia területi fordulóját a Batthyány Tornacsarnokban. A megmérettetésen Pest, Heves és Nógrád megye legjobbjai vehettek részt, összesen 72-en. Az érdiek remekül szerepeltek, összesen 15-en jutottak be a márciusban megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Hasonló tartalmaink:

A pest megyei tollaslabda fordulót követően a területi döntőt is Érd rendezhette meg. A nagyszabású rendezvényre február 8-án került sor, tudtuk meg Tinka Lajos szervezőtől.

Cserni Jánossal

Fotó: Tinka Lajos

A területi fordulóra három megye, Pest, Nógrád és Heves legjobbjai jutottak be a megyei döntőn elért helyezések alapján. Az Érden megrendezett fordulóra 72 versenyző érkezett.

A megméretetésen Cserni János örökös magyar bajnok is tiszteletét tette, aki elmondta, nagy örömmel vesz részt az ilyen eseményeken és azt is elmondta, hogy jelenleg Közép-Európában a második vonalban szerepel a hazai tollaslabda.

A területi forduló legjobbjai az országos döntőn ismét pályára léphetnek, a megmérettetést március 28-30 között rendezik meg Győrben. A 20 érdi indulókból tizenöten jutottak az országos döntőbe, közülük tizenhárman a Batthyány Iskola tanulói.

Címkék