Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Jánosné 37 éves érdi lakos ellen.

Hasonló tartalmaink:

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2013. június 1-jén egy érdi sörözőben ismerkedett meg a sértettel. Együtt italoztak, majd felmentek a férfi lakására. Miközben a férfi a fürdőszobában tartózkodott, a gyanúsított magához vett egy irattárcát és egy mobiltelefont, majd távozott a lakásból.

Néhány nappal később, 2013. június 6-án 15 óra 30 perc körüli időben egy érdi bevásárlóközpontban terelte el a gyanúsított egy 81 éves nő figyelmét, akinek a táskájából kivette a pénztárcáját és azzal elfutott.

Az érdi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves nőt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

forrás: police.hu

Címkék