Kaktuszkiállítást és Vásárt rendeztek a Szepes Gyula Művelődési Központban március 16-17-én a Kern Péter Kaktuszkör rendezésében. Az eseményen kertbarátok és kaktuszgyűjtők is részt vettek. Az érdeklődők közel 600 kaktuszfajt tekinthettek meg.

Hasonló tartalmaink:

Szebbnél szebb kaktuszokkal telt meg a Szepes Gyula Művelődési Központ március 16-án, vasárnap. Az Érdi Kern Péter Kaktuszkör szervezésében 25. alkalommal került sor a Kaktuszkiállításra és vásárra. A szervezők igyekeznek különféle jó tanácsokkal is ellátni az érdeklődőket. Így arra is választ kaphatnak, mit tehetünk annak érdekében, hogy ne végezze idejekorán szemetes kosárban a kaktusz.

Az eseményre mindig érkeznek újdonsült látogatók, akik nemrégiben kezdtek el ismerkedni a növénnyel, de állandó résztvevő az eseménynek a kaktuszgyűjtők is.

Az eseményen természetesen eladásra is kínáltak kaktuszokat. A legkisebb növényekhez már pár száz forintért hozzá lehetett jutni. Azonban olyan kaktuszokat is bemutattak, melyek kizárólag a kiállítás kedvéért érkeztek. Ezek megvásárolni nem, csak megcsodálni lehetett.

 

Would you like to replay the video?

 

Jokhel Csaba, a kaktuszkör titkára elmondta, hogy körülbelül 1600-1800 kaktuszfaj létezik. Az általuk szervezett kiállításon és vásáron körül-belül 500-600 fajt állítottak ki.

Címkék