Váncza Pisti és Lajsz Dominik megváltotta jegyét a szamakovi Európa Bajnokságra, huszonkét éremmel és két csapat második hellyel tértek haza veteránjaink Miskolcról.

Hasonló tartalmaink:

Szombaton, március 29-én tizenöt veterán birkózónk mérlegelt Miskolc Egyetemváros Sportcsarnokában megrendezett Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokságon. A színvonalas megnyitó ünnepség után, melyet közel száz megyei és országos vezető meghívottal együtt néztünk végig, az érdi veteránok mindkét fogásnemben a második helyezettnek járó csapatbajnoki kupa mellett három arany-, kilenc ezüst-, tíz bronzérmet, valamint egy negyedik és öt ötödik pontszerző helyet könyvelhettek el.

Veterán_csapat

Veterán csapatképen: elől: Dénes András, Tar Mihály, hátsó sor: Mezei János, Varga Attila, Pataki Ferenc, Száva József, Vejki Tamás, Sipos Árpád, Hegyi Zsolt, Pécz Imre, Südi Gábor, Szeitl Károly, Kovács János, Iváncsics Géza, Apáti Zsolt

Vasárnap, a Dorogon megrendezésre kerülő Fekete Gyémánt Kupán, ahol tíz ország válogatott versenyzői mérlegeltek, három érdi birkózónk volt érdekelt.
42 kg Váncza Pisti már nyugodtabban birkózhatott Ő már bebiztosította magát, viszont 50 kg-ban Kovács Bencének, 85 kg-ban Lajsz Dominiknek még hiányzott egy-egy győzelem hazai riválisaik ellen a végleges címeres mez megszerzéséhez kötöttfogásban.
42 kg-ban Váncza Pisti a szerb Srdjan ellen 8-0-ra levitellel ás pörgetésekkel, hasonlóan 8-0-ra lépett túl a dorogi Szányin is, a ceglédi Kecskemétit 1-1-es állás után intésekkel tudta legyőzni, az utolsó mérkőzésén a lengyel Zawadzkit 10-0-val utasította maga mögé és szerezte meg az első helyet.
50 kg-ban Kovács Bence igen kemény mérkőzésen 2-0-ra tudta legyőzni a svéd Robin Vileniust, a folytatásban igencsak meggyűlt a baja a nagyon erős szerb Sebastiannal, 7-0-ra vezetett a szerb, mikor Bencének a mérkőzés utolsó negyedében egy csípődobás után sikerült tussal legyőznie. Sajnos a két mérkőzés nagyon sokat kivett belőle és rövid pihenő után következett válogatott hazai ellenfele a dorogi Lévai, aki kihasználta Bence fáradságát és legyőzte, így Bence lemaradt a Szamakovba utazó keretből. Bronzéremért 4-0-ra győzte le a lengyel Scieglinskit.
85 kg-ban Lajsz Dominik döcögősen kezdett a ceglédi Medgyes ellen, 2-0-ra győzött. Következett a mindent eldöntő válogató a Vasasos Benedek ellen, akit 5-3-ra sikerült legyőznie, az elődöntőben a litván Miroslavon szintén 5-3-al kerekedett felül. A döntőben koncentrált birkózással, betartva a taktikai utasításokat 7-0-ra győzte le a jó képességű lengyel Kasperek Marcelt és szerezte meg Ő is az aranyérmet, valamint a címeres mezt, és az EB-n való jó szereplés esetén az augusztusi kínai Ifjúsági Olimpia részvétel jogának lehetőségét.

 

Miskolc Egyetemváros, Veterán Kötött- és Szabadfogású Országos Bajnokság eredmények:

Apáti Zsolt „A” kategória 85 kg Kf. II., Szf. II.
Dénes András „D” kategória 97 kg Kf. II., Szf. I.
Hegyi Zsolt „B” kategória 85 kg Kf. V., Szf. II.
Iváncsics Géza „C” kategória 85 kg Kf. III., Szf. III.
Kovács János „D” kategória 130 kg Kf. III., Szf. III.
Mezei János „B” kategória 97 kg Kf. V., Szf. V.
Pataki Ferenc „F” kategória 130 kg Kf. II., Szf. II.
Pécz Imre „D” kategória 130 kg Kf. IV., Szf. II.
Sipos Árpád „C” kategória 97 kg Kf. V., Szf. V.
Südi Gábor „A” kategória 76 kg Kf. III.
Száva József „G” kategória 76 kg Kf. I., Szf. I.
Szeitl Károly „D” kategória 76 kg Kf. III., Szf. III.
Tar Mihály „F” kategória 130 kg Kf. III., Szf. III.
Varga Attila „C” kategória 69 kg Kf. III., Szf. II.
Vejki Tamás „A” kategória 76 kg Szf. III.

Gratulálunk.
Tar Mihály

Kadet csapatképen: Kovács Bence, Lajsz Dominik, Tar Mihály és Váncza István

 

 

 

 

Címkék