Egy hónap alatt húszezer önkéntes jelezte csatlakozását az ország legnagyobb szemétszedési mozgalmának májusra tervezett akciójához országszerte – közölte az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ).

Hasonló tartalmaink:

 

A “TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” elnevezésű akcióban csaknem 250 “találkozási pontot” jelöltek meg; vagyis eddig ennyi szemetes helyszín megtisztítását tervezik.
Közölték, ilyen “találkozási pontok” megjelölésére továbbra is van lehetőség, erre április elejétől lehet jelentkezni. A regisztráció május 2-án zárul a www.teszedd.hu weboldalon, a szemétszedés pedig május 9-11. között lesz.

Az országos szemétgyűjtési akcióra eddig nagyrészt általános iskolák, önkormányzatok és cégek jelentkeztek, és jelöltek meg találkozási pontokat.

Az akciót az OHÜ szervezi a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közreműködésével.

Közölték, az idei akcióval Magyarország nemzetközi porondra lép, hiszen csatlakozik az Európai Bizottság “Tisztítsuk meg Európát!” elnevezésű projektjéhez. Az együttműködés keretében május 10-én Európa 28 országában tartanak egyszerre hasonló szemétgyűjtési akciót.

(MTI)

Címkék