Az évtizedek óta városunkban élő Darabont Tamás festőművésznek a kilencvenes évektől egyre elmélyültebbé vált szakrális érzékenysége, fogékonysága. A keresztfán függő Krisztus sejtelmes megjelenítésével olyan szívbemarkoló keresztényi élményt kelt életre, amelyre az utóbbi években kevés példát látunk a hazai kortárs képzőművészetben. A 84 éves művésznek a húsvéti ünnepek előtti héten, április 11-én nyílt meg mély érzelmeket és gondolatokat megfogalmazó kiállítása a Városi Galériában.

„Álmomban egyszer szembejött velem Krisztus: megölelt, átkarolt… Amikor reggel fölébredtem, első gondolatom az volt, most én jó ember lettem. De nem.., ugyanolyan vagyok, mint voltam, ugyanolyan gyarló, mégis olyan gyönyörű élmény volt… Nagyon közel állnak hozzám ezek a képek. Amióta elkészültek, nincs további inspirációm, hogy korpuszt fessek. Elmondtam a hitemet.” – vallotta az Új Ember című lapnak Darabont Tamás. Az ebben a témában született, öt megrázó festménye fő helyen látható a Városi Galériában megnyílt kiállításán. Ezek az alkotások látszólag ugyanazt a jelenetet, Krisztus keresztre feszítését ábrázolják, és noha első pillantásra úgy tűnik, egyformák, mégsem azok. Mindegyik más-más időpontot tár elénk, ahogyan percről-percre, pillanatról-pillanatra megtörténik a megváltás. Elvégeztetett. Immár visszavonhatatlanul megtörtént. „Elmondtam a hitemet.” – fogalmazott a festőművész, és a Galéria hófehér boltívei alatt, a nagyterem falain sorakozó festményeken ez a szívbemarkoló élmény újra és újra életre kel a szemlélőben. Nem mehetünk el érzéketlenül mellettük, hiszen erő sugárzik belőlük. Isten és a Megváltó szeretetének ereje, ami felráz, figyelmeztet, és reményt ad, mert értünk, emberékért történt mindaz, ami elvégeztetett.

A közvetlenül húsvét előtti héten megnyílt kiállítása kapcsán szinte természetes, hogy először Darabont Tamás szakrális alkotásai kerülnek említésre, annál is inkább, mert ez a téma az utóbbi időben a festőművész életében és munkásságában is központi helyet kapott. Mégis, ezen az érdi tárlaton számos, egyéb témát és mély gondolatot megragadó festménye is látható. Idegen tájak, főként tengerparti, gyönyörű kisvárosok élményvilága, s persze, a hazai látványosságok és szépségek felismerése is tükröződik képein. A megnyitón a képzőművészt Mülhauser Martina gitárjátékával köszöntötte, majd Óss Enikő színművész mondott verset, fokozva a jó hangulatot. Darabont Tamás művészetéről, a tárlaton látható alkotásokról Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója beszélt a nagyszámú közönségnek. Bevezetőben azzal a már oly sokszor megfogalmazott költői kérdésre kereste a választ, hogy mitől jó a művészet? Mitől jó egy festmény? Noha mindenki örök érvényű megfejtést keres, mégis mindenkinek mást és mást jelent az egy-egy művel való találkozás. Darabont Tamás tájképein a sugárzó mediterrán színek, a halvány- és türkizzöldek, a vakító fehérek vagy a mélykékek, esetleg a gazdag meleg barna árnyalatok összhangja adja azt az élményt, amitől jónak, élvezhetőnek tartjuk a festményt? Vagy talán attól jó, hogy felismerjük a tájat, netán attól, hogy olyan ismeretlen helyeket láttat velünk, amelyeken még sohasem jártunk? Vagy esetleg az dönti el számunkra, jó-e az adott alkotás, hogy nekünk tetszik-e, vagy sem? – taglalta tovább a dilemmát Jónás István, majd hozzáfűzte: Mi magunk mondhatunk egy képet gyönyörűnek, szépnek, látványosnak is, de ha nem érint meg bennünket semmilyen érzés, egyetlen gondolat sem vele kapcsolatban, akkor bizony az a festmény semmit nem ér! Akár indulatot is kiválthat, mint például Darabont Tamásnak a Terror Házában lévő alkotása, a Vörös Gólem, amely óhatatlanul indulatot kelt a szemlélőben. Lehetnek furcsák, lehetnek kevésbé szépek is számunkra a vásznakról visszaköszönő ábrázolások, de a lényeg, hogy emlékezzünk rájuk. Ha később is eszünkbe jut, ha megragad és foglalkoztat bennünket, akkor biztosan jó a festmény. Az itt látható alkotások mindegyike alkalmas arra – hangsúlyozta Jónás István –, hogy a kiállítótermet elhagyva is még sokáig emlékezzünk rájuk. Példaként említette a festőművész önarcképét, ami önmagában nem elvont kategória, mégis iróniával van tele, és bármennyire is igyekszünk, teljes egészében nem tudjuk megfejteni, de elfelejteni sem fogjuk. S amit nem felejtünk el, azzal időről-időre foglalkozunk gondolatainkban, beszélünk róla, és ettől időtálló, hosszú ideig fennmaradó lesz a festmény. Darabont Tamás gyorsan alkot, azaz a kép maga hamar elkészül, ám annak gondolati és érzelmi kibontakozása gyakran igen sokáig eltart. Amikor képzeletben már megszületik a kép, a megformálása szinte „egy lendülettel” megtörténik. Csakhogy a művész sokszor éveket vár, amíg a gondolat, az érzelmi kiteljesedés megszületik benne, és bár ezen a kiállításon is tapasztalható, hogy egy-egy gondolatból több alkotás is készül, mégsem egyformák, mindegyik más és más oldalról közelíti meg a témát.

Jónás István középiskolai tanárának szavait idézte fel a beszéde elején feltett kérdés egyik lehetséges válaszaként: Teljesen mindegy, hogy egy kép tetszést vagy nemtetszést vált ki – a lényeg, hogy amikor valaki megáll egy kép előtt, valamilyen érzést, bármilyet érezzen. Darabont Tamás festményei – bármely témát is érintenek – nem elsősorban a látványt jelentik, nem az ábrázolás módját, hanem mindenkiben elindítanak egy érzést, kellemeset, vagy kellemetlent, ám erősen hatnak ránk. Tájképei éppúgy, mint az örök érvényű kérdéseket megfogalmazó alkotások, mindenkinek mást mondanak. A megnyitó ugyan egy próbálkozás volt arra, hogy megfogalmazza, valójában mitől jók Darabont Tamás itt látható alkotásai, de a festmények által közvetített gondolatok és érzések mélyébe vezető „kódot”, azaz a megfejtés kulcsát mégis mindenkinek magának kell megtalálnia. Ehhez nem kell mást tenni, mint elmélyedni a festmények csodálatos színeiben és az általuk közvetített érzelmekben – mondta a kiállítást megnyitva Jónás István.

„Elmondtam a hitemet” – így fogalmazott a festőművész. A megfejtéshez vezető kulcs pedig mindannyiunk lelkében ott lapul.

A kiállítás megtekinthető május 3-ig.

Bálint Edit

Érdi Újság