Érden készül a női röplabda válogatott a május végi Európa-bajnoki selejtezőkre. A lányok a május elejéig tartó érdi edzőtábor után Szlovéniában játszanak majd két edzőmeccset, majd Szombathelyre költöznek, ahol május 15. és 17. között a Savaria-kupán lépnek pályára Dánia, Finnország és Románia ellen, míg 18-án, vasárnap még egy edzőmérkőzésre kerül sor a románokkal. A hétfői tréningre kilátogattak a Delta Röplabda Sportegyesület utánpótlás játékosai is.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Érden kezdte a felkészülést a május végi Európa-bajnoki selejtezőkre a felnőtt női röplabda válogatott. A magyar válogatott élére március elején a belga Jan de Brandt került, aki edzőként és játékosként is bizonyított már. A belga szakember szerződése egyelőre április 1-jétől június 15-éig érvényes.

A keret Magyarországon tartózkodó tagjai az érdi sportcsarnokban találkoztak először Jan de Brandt szövetségi kapitánnyal. Így még az ismerkedés fázisában vannak. Egyelőre még nem mindenki tudott csatlakozni a válogatotthoz, a keret tagjai között sok az idegenlégiós, így akadt, aki Ausztriából, Belgiumból, Finnországból vagy Franciaországból tért haza a válogatott kedvéért, de a hazai bajnokságban játszók is különböző klubokban sportolnak.

 

vlcsnap-2014-04-30-16h24m22s108

 

A magyar válogatott legfontosabb célkitűzése a jövő évi Európa Bajnokságra való kijutás. A selejtezőket május végén rendezik meg, itt harcolhatja ki a válogatott a kontinensviadalon való részvételt. A Delta Röplabda Sportegyesület vezetőedzője, Mátrai Beáta is megtekintette az edzést, aki nem mellesleg huszonötszörös válogatott játékos. A röplabda sportágnak minden bizonnyal jót tenne, ha ismét Európa Bajnokság résztvevője lehetne a magyar válogatott, és előbb-utóbb talán azt is sikerül elérni, hogy a hasonló népszerűségnek örvendjen a sportág, mint mondjuk a kézilabda, és legalább a válogatott tagjait ismerjék a magyarok. Mátrai Beáta természetesen nem egyedül tekintette meg a válogatott edzését, hanem fiatal tanítványait is magával vitte. Több, mint negyven gyermekkel nézték végig, hogyan tréningezik válogatottunk.

A lányok az érdi edzőtábor után május 8-án és 9-én Szlovéniában játszanak majd két edzőmeccset, majd Szombathelyre költöznek, ahol május 15. és 17. között a Savaria-kupán lépnek pályára Dánia, Finnország és Románia ellen, míg 18-án vasárnap még egy edzőmérkőzésre kerül sor a román csapattal. A következő héten aztán már Franciaországban, azt követően pedig Izraelben vívhatják ki a jövő évi Európa-bajnokságra való kijutást a két házigazda, valamint a svéd-norvég-lett-grúz négyes legjobbja ellen.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék