Ez az év a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium életében a hagyományteremtésről szól, hiszen a középfokú oktatás beindulása óta az első szalagavató után most az első ballagásra került sor az intézményben. A tantestület nem csak a szerdai eseményekre helyezett hangsúlyt, hanem a ballagást megelőző napok programjait is úgy alakította, hogy azok hagyományként épülhessenek be az iskola életébe.

Hasonló tartalmaink:

 

Két osztály 62 diákja ballagott szerdán a Gárdonyiban. Mint az ilyenkor lenni szokott a végzősök az osztálytermekben gyülekeztek, majd minden termet végigjárva búcsúztak el az iskolától.

 

 

Az intézmény igazgatója, Pintérné Bernyó Piroska szerint az elmúlt négy év szép eredményekkel zárult, azonban ebben az időszakban a legfontosabb az volt, hogy a középfokú oktatás alapjait lerakják az intézményben, amelyre egyre nagyobb sikerrel tudnak majd építkezni a jövőben. Most a két osztály közül az egyik informatikát, a másik pedig idegen nyelvet tanult emelt szinten.

Most már újabb feladatok várnak a ballagó diákokra, hiszen az elmúlt négy év során megszerzett tudásukról kell számot adni, ugyanis hétfőn kezdődik az érettségi, ez most nemcsak a diákok, hanem az iskola életében is mérföldkő lesz.

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

fotók: Boros Sándor

Címkék