Ballagtak a diákok a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban szerdán délután. 163 tanuló vett búcsút az iskolától. A hagyományoknak megfelelően a végzősök végigjárták a feldíszített osztálytermeket, valamint elbúcsúztak az alsóbb éves társaiktól is, így ezzel egy újabb korszak vette kezdetét a ballagók életében.

Hasonló tartalmaink:

 

A gimnáziumban megtartották azokat a hagyományokat, amelyekhez most már évtizedek óta kötődik az iskola. Ennek megfelelően az előkészületek során az alsóbb éves diáktársak virággal, egyéb dekorációval díszítették fel iskolát, ezzel is búcsúztatva az öt párhuzamos osztály 163 tanulóját, akiknek délután három órakor utoljára szólalt meg az iskolacsengő.
Az intézmény vezetője, Szilasné Mészáros Judit büszkén mesélt a végzős diákokról, hiszen szép eredményeket értek el az elmúlt években, számtalan tanulmányi versenyen megszerzett jó helyezéssel vitték a hírét az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumnak.

 

vlcsnap-2014-05-02-21h08m31s136
A ballagás napja minden évben meghatározza az adott hetet az iskolában, így volt ez idén is. Az előző napokban került sor a ballagási vacsorára is, amely mind a pedagógusok, mind pedig a diákok számára különleges esemény.
Ez a hét az ünnepélyes búcsúzás időszaka volt, ilyenkor mindenkinek adódott lehetősége a kikapcsolódásra az iskola falain belül. A következő hét azonban újabb komoly feladatok elé állítja a végzősöket, hiszen hétfőn megkezdődnek az érettségik, elsőként hétfőn, irodalomból adnak számot tudásukról a tanulók.

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

Címkék