Az Erzsébet-program megvédését kérte a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőitől Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.

Hasonló tartalmaink:

 

 

A tárca vezetője azt mondta: azok az üzleti körök, amelyek sérültek a magánhaszon közhaszonná alakítása során, támadást intéztek a kezdeményezés ellen Brüsszelben. “Mi szilárdan hisszük, hogy igazunk van” – fogalmazott Navracsics Tibor, aki idézte a programról szóló jogszabályt is, amely egyértelműen rögzíti: a program Magyarországon nem piaci, hanem az állam által támogatott jóléti tevékenység, amelynek kifejezett célja a társadalmi felzárkózás segítése. Azt is kérte a leendő EP-képviselőktől, tegyék lehetővé, hogy a brüsszeli tisztviselők eljöjjenek, és megismerjék a program eredményeit Magyarországon. A program elmúlt három éve sikertörténet, és jó példája többek között annak, hogy a magánhaszon hogyan tud átalakulni közhaszonná – mutatott rá a tárcavezető.

 

Navracsics Tibor kifejtette: a programra Európában jó értelemben is felfigyeltek, több ország gondolkodik azon, hogyan lehet úgy a kevésbé jó helyzetben lévők számára nyaralást biztosítani, hogy ez illeszkedjen az adott kormányzati politikához és megfeleljen a piacgazdaság elveinek is. Ezt a magyar kormány az Erzsébet-programmal meg tudta valósítani – állapította meg. Kiemelte: nem csupán üdültetésről, hanem például tanulmányi versenyekről, kirándulásokról is szól a program, amelynek részeként a fel nem használt utalványokat briketté alakították, és hátrányos helyzetű térségek iskoláiban tették könnyebbé a fűtést.

 

forrás: kormany.hu

 

 

 

Címkék