Nagycsaládosokat is támogat az Erzsébet-program

Idén az Erzsébet-programon belül ismét pályázhatnak támogatásra a nagycsaládosok, a nyugdíjasok valamint a fogyatékkal élők, amely támogatást pihenésre, és a gyermekek táboroztatására lehet felhasználni.

Hasonló tartalmaink:

Január 19-én indult a gyermekeknek szóló pályázat. Az Erzsébet-programban különböző tematikus táborokból tevődnek össze:  sport- és, képzőművészeti táborokból, és kirándulásokból. Az első táborban ötszázan, a másodikban már háromezren vettek részt, míg az idei szezonra már 15 ezer gyermeket várnak. A fogyatékossággal élők március 16-tól pályázhatnak – mondta el az Érd Fm 101,3 műsorában Erdős Balázs, a program vezetője.

Az elmúlt három évben több mint négyszázezer ember kapott üdülési támogatást, melyből kétszázezer gyermek vakációzhatott. A nyugdíjasok két pályázati lehetőség közül választhattak; az egyik az üdülés, és az erre megkapott támogatást több mint 40 szálláshelyen tudják felhasználni. A másik opció a fürdőprogram, amely keretein belül az ország 80 fürdőjébe juthatnak be kedvezményesen – a pályázatnak feltételei is vannak: nyugdíjasnak kell lenni, a 60. életévét be kell töltenie, illetve a havi nyugellátásának az összege nem haladhatja meg a 147 ezer forintot.

Pályázni elektronikus úton, a www.erzsebetprogram.hu oldalon levű dokumentum kitöltésével, telefonos ügyfélszolgálaton keresztül a 061-371-3242-es számon, vagy személyesen az Erzsébet-program Budapest VI., Podmaniczki utca 43. alatti irodájában lehet.

 

Címkék