Bővül a családi adókedvezmény 4 éve felállított rendszere: újdonság, hogy a támogatás megosztható lesz a szülők között, az alacsony jövedelműek és a kétgyermekesek pedig egyre nagyobb mértékben igényelhetik azt, de parlament előtt van a 20 éves felső támogatási korhatárt bevezető javaslat is – mondta el a Rádió Orientnek Tarnai Richárd. Az aktuális változások mellett, a kormánymegbízott a Magyary Napok programjait ismertette műsorunkban.

Hasonló tartalmaink:

 

Mindenkinek kedvez a 2010-től működő családi adókedvezmény – emelte ki a Rádió Orient műsorában Tarnai Richárd –a támogatási forma nem a visszaigénylési rendszerre épít, hiszen a szülőknek már eleve nem kell adózniuk a gyermekek után. A struktúra jelenleg leginkább a három- vagy többgyermekes családoknak kedvez, azonban egy módosítási javaslat tovább bővítené a kedvezményezettek körét. Az új törvény elfogadása esetén a kétszer tízezres támogatás akár kétszer 20-25 ezer forint is lehet – így a kedvezmény közelít a nagycsaládosok támogatásához, akár 350 ezer szülő kaphat további támogatást.

 

A rendszer újdonsága, hogy az adókedvezmény megosztható, mindkét szülő igényelheti. Így sok családban az egyik fél egyáltalán nem adózik, míg a másik bizonyos összegig szintén kérheti a 3-4 gyermek után járó kedvezményeket. „Az élethez igazítjuk a szabályozást, így az alacsonyabb jövedelműekre és a kétgyerekesekre is kiterjesztettük a kört. Lehet, hogy elsőre nem találjuk meg a jó megoldást, azonban a 8 éve szétrombolt rendszer helyett egy működőképes struktúrát hoztunk létre.”

 

A kormánymegbízott hangsúlyozta a családi adókedvezmény nemcsak a házastársaknak jár, hanem minden közös háztartásban nevelt gyermek után. Válás esetén az állam továbbra is odaadja a pénzt, azonban a szülőknek dönteniük kell arról, hogy melyik fél veszi igénybe azt. Tarnai hozzátette, az adókedvezmény a folyamatos, bevallott jövedelem alapján jár, az egyszeri bevételekre nem vonatkozik. „Jól haladunk a gazdaság kifehérítése és a felelősségen alapuló rendszer meghonosítása irányába.”

 

Az országgyűlés előtt van az a további módosító javaslat, amely a gyermek 20 éves koráig terjesztené ki a támogatás igénylését felsőoktatási tanulmányok esetén. „A felsőfokú tanulmányok általában 22-23 éves korig vagy még tovább zajlanak. Figyelembe kéne venni, hogy a gyermekek ebben a korban is komoly költségeket rónak szüleikre” – Tarnai hozzátette, az adókedvezmény a magzat 91. napjától vehető igénybe.

 

Június 10. és 12. között rendezik meg a Magyary Napokat, amelyen a tragikus sorsú közigazgatási szakemberről, Magyary Zoltánról emlékeznek meg. Tarnai Richárd kiemelte, Magyary a két világháború alatt dolgozta ki a jó állam elméletét, azonban a szovjet csapatok megjelenése és felesége meggyilkolása miatt nem tudta megvalósítani azt, öngyilkos lett. „A közigazgatás nem homályos tudományos kategória, hanem a közjó szolgálata. Ugyanazt szeretnénk elérni, mint Magyary, ezért kapta róla a nevét a 2010-ben indult közigazgatás átalakítási program” – mondta a kormánymegbízott, példaként az általános ügyintézési határidő 30-ról 21 napra való csökkentését, a kormányhivatali játszósarkok kialakítását, valamint a meghosszabbított nyitva tartást emelve ki.

 

A Magyary Zoltán születésének 126. évfordulójára emlékező eseménysorozat budapesti és tatai konferenciákkal, programokkal idézi fel a szakértő munkásságát, valamint vitatja meg a közigazgatási átalakítás eredményeit. A budapesti konferencia témája az önkormányzatiság szerepe lesz. Tarnai elmondta, az önkormányzatok nem szenvedtek hátrányt a reformok miatt: az állam visszavette a rájuk lőcsölt feladatokat, továbbá példa nélküli módon kifizette összes adósságukat. „Ennél többet nem lehetett tenni az önkormányzatokért’ – vélekedett a Rádió Orient vendége.

 

A kormánymegbízott a jövő fő kérdéseként a kormányhivatalokon kívüli állami szervek esetleges integrációját emelte ki. A kormányhivatalok létrehozása milliárdos megtakarítást hozott a költségvetésnek, a feladatokat hatékonyabban látják el. „A parlamenti képviselőknek dönteniük kell arról, hogy bevonják ezeket a szerveket, és így olcsóbban és hatékonyabban működtetik őket, vagy nem’. Tarnai szerint azzal, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szétválásával az új ciklusban a Miniszterelnökséghez kerül a közigazgatás, nagyobb lesz a kormányhivatalok súlya, így látványosabbá válnak a reformok is.

 

A teljes adás hanganyaga megtalálható az Orient Rádió oldalán:

http://radioorient.hu/adasok/2014-05-28_tarnai_richard_csaladi_adokedvezmeny

 

forrás: kormanyhivatal.hu

 

 

Címkék