Újabb érdi bajnoki éremről számolhatunk be, ugyanis a Pest megyei bajnokságban szereplő Treff 07 SE bronzérmet szerzett. A bronzmérkőzés első összecsapásán már jelentős, 16 pontos előnyre tettek szert a mieink, így a szerdai, hazai visszavágón csak annyi volt a dolguk, hogy megőrizzék ezt az előnyt. A Treff szoros mérkőzésen ismét felülmúlta ellenfelét, így kettős győzelemmel szerezte meg a harmadik helyet.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

A Treff 07 SE remek szezont tudhat maga mögött, már az alapszakaszban látszott, hogy igazán ütőképes ez a többnyire fiatalokból álló érdi együttes. Az alapszakaszt ugyanis a második helyen zárta az alakulat. A rájátszásban is remekelt a Treff, kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé, így az érdi fiúk az elődöntőben folytathatták szereplésüket. A Treff így a bronzéremért szállhatott harcba, ellenfelük a gödi csapat volt. A mieink idegenben, 16 pontos előnyre tettek szert.

 

A bronzpárharc második mérkőzését szerdán, hazai pályán játszotta csapatunk, amit tehát jelentős előnnyel várhattak. Valaczkai Gáboréknak csak annyi dolguk volt, hogy megőrizzék ezt az előnyt, és még ha ki is kapnak, akkor ennél csak kevesebb pont legyen a különbség. A  Treff végül szoros mérkőzésen, egyetlen ponttal ugyan, 72:71 arányban, de nyerni tudott, így kettős győzelemmel szerezte meg a bajnoki bronzérmet. A megszerzett bronzérem ugyan feljogosítja a csapatot az NBII-ben való indulásra, de természetesen ennek anyagi vonzatai is vannak, így egyelőre kérdéses, hogy ősztől melyik osztályban indul a Treff.

 

A csapat még 1-2 hétig edz, majd hosszabb pihenőre mennek a fiúk. A felkészülést augusztus elején kezdi meg a csapat, addigra várhatóan az is kiderül, hogy melyik osztályban szerelnek majd.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék