Kosárlabda: végig vezetve verték az éllovast

A hibátlan mérleggel, hat győzelemmel és vereség nélkül álló Szent Pál Akadémia ellen aratott óriási bravúrt a BKG-VMG DSE férfi kosárlabda csapata az NB II Közép B-csoportjának hetedik körében.

Hasonló tartalmaink:

Alaposan bekezdett a tavalyi ezüstérmes ellen a házigazda VMG, hiszen Nyitrai Ákos vezetésével az első negyed derekán már 11–4-re is vezetett, előnyét pedig a játékrész végéig növelni tudta, így nem kis meglepetésre 22–10-es előnnyel mehetett a rövid pihenőre.

A támadásban és védekezésben szerzett rendkívül fontos lepattanókat a második negyedben is kihasználták a hazaiak, hiszen ugyan a fővárosi együttes büntetőkből számos alkalommal eredményes volt, de a nagyszünetig csak öt pontot tudott faragni hátrányából, így a térfélcsere előtt is hét ponttal, 35–28-ra vezetett a vendéglátó.

A fordulás után még tovább zárkózott az éllovas SZPA, ám előnyét nem engedte ki a kezei közül a BKG-VMG, amely a záró felvonásra is 51–48-as vezetéssel érkezett.

A negyedik negyed rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, hol az érdiek léptek meg néhány ponttal, hol a vendégek zárkóztak kettőre, majd három perccel a mérkőzés vége előtt 0–0 után először volt döntetlen az állás (63–63). Ezt követően viszont a Nyitrai Ákosék több labdát is szereztek, eldöntve ezzel a mérkőzést, miután 74–67-re nyertek, s óriási bravúrt értek el a listavezető ellen, amely eddigi hat meccsén 96 pontot átlagolt, ám a remek érdi védekezés győzelmet ért!

– Arra készültünk, hogy meglepetést okozunk. Ők voltak az esélyesek, hiszen tavaly ezüstérmesek lettek az NB II-ben, most is hasonló terveik vannak. Jól küzdöttünk, jól kezdtük a meccset, mivel gyorsan tízpontos előnyt tudtunk kialakítani, végig jól védekeztünk, amit mutat, hogy az ellenfél 90 és 100 pont között szokott dobálni az eddigi mérkőzésein, úgyhogy az, hogy 67 ponton tartottuk őket mind az egyéni-, mind a csapatvédekezést és a küzdőszellemünket dicséri, de támadásban is sokkal jobban dobtunk – főleg a hárompontosokat – mondta Valaczkay Gábor, a BKG-VMG DSE játékos-edzője. – Ami eddig probléma volt, hogy a kiélezett végjátékban Csepelen és előtte a Közgáz ellen is hibáztunk, amikor meg lehetett volna nyerni a meccset, most viszont volt egy-két játékosunk jó döntéseket hozott és fontos kosarakat szerzett – jegyezte meg a játékos-edző.

A BKG-VMG DSE december elsején a BLF KK vendégeként folytatja szereplését a bajnokság nyolcadik fordulójában, míg a következő hazai mérkőzésre december 9-én a KKS DSE ellen kerül sor a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 7. forduló
BKG-VMG DSE–SZPA 74–67 (22–10, 13–18, 16–20, 23–19)
A BKG-VMG DSE pontszerzői: Nyitrai Ákos 27/9, Miháczi Ádám 13, Kerényi Gergő 11/9, Valaczkay Gábor 9/9, Svéger Gábor 7, Muravszki Gergely 5/3, Bosnyák Tamás 2

Címkék