Kosárlabda: A sok eladott labda…

Hiába győzte le a bajnokság hetedik fordulójában az addigi listavezető SZPA-t a BKG-VMG DSE, formáját nem tudta átmenteni a következő fordulóba, s csúnya vereséget szenvedett a BLF KK-tól.

Hasonló tartalmaink:

Előzetesen kiegyenlített mérkőzésre volt kilátás, hiszen a 4–3-as győzelmi mérleggel álló BLF KK a nyolcadik helyről várta a 2–5-ös aránnyal rendelkező BKG-VMG DSE-t. Az első és második negyed nagyjából hozta is az előzetes várakozásokat, hiszen a hazaiak a nyitó játékrészt két ponttal nyerték, s a nagyszünetre is csak 31–28-as előnnyel vonultak, az érdiek viszont „látótávon belül” maradtak.

A fordulás után viszont ritmust váltott a BLF KK.

Amíg az érdiek rossz százalékban értékesítették dobásaikat és a játékos-edző, Valaczkay Gábor statisztikái szerint közel húsz labdát szórtak el, addig a túloldalon kihasználta ezt a házigazda, amely a záró felvonásra már 50–35-ös vezetéssel érkezett.

Az utolsó tíz perc sem alakult fényesen az érdiek szempontjából, miután ezt az etapot 29–13-ra nyerte meg a BLF KK, amely fölényes, 79–48-as sikert aratott.

A BKG-VMG DSE így tizenkettedik a tabellán, azonban a hetedik fordulóhoz hasonlóan legközelebb, a kilencedikben (december 9., 16 óra, VMG) ismét az aktuális éllovast, a KKS DSE-t fogadja. Ha úgy álnak hozzá a meccshez az érdiek, mint a legutóbbi két ilyen eset alkalmával, akkor jó esélyük van meglepetést okozni.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 8. forduló
BLF KK–BKG-VMG DSE 79–48 (17–15, 14–13, 19–7, 29–13)

Címkék