Aprók városa elnevezéssel szerveztek tábort Tárnokon, a II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában, idén immár 12. alkalommal. Ezen a héten a résztvevő gyerekek az ország nagy tájaival ismerkedhetnek meg változatos programokon keresztül.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Hasznos elfoglaltságot jelent a gyerekeknek az „Aprók városa” elnevezésű tábor, ugyanis a játékos foglalkozások során tudásukat is gyarapíthatják. Ezen a héten például az ország nagy tájaival ismerkedhetnek meg a résztvevők. A mai napon az Északi-középhegységgel, a táj nevezetességeivel, híres helyeivel foglalkoztak csoportmunkában a gyerekek.

A tábort 3 turnusban szervezték meg. A következő hetekben az öt legfontosabb elemmel, és uralkodóink korának étkeivel, szokásaival, ruházatával is megismerkedhetnek a gyerekek. De a tábori foglalkozások mellett egy-egy napot kirándulással is eltöltenek a résztvevők.

A táborban az általános iskolás korosztály mellett, óvodások is részt vesznek a foglalkozásokon. Mindannyian nagy érdeklődést mutatnak az új ismeretek befogadására – hangsúlyozta a táborvezető.

A tábor következő turnusa június 23-án kezdődik, szintén a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék