Sűrű volt a május az érdi és diósdi dzsúdósok számára, több hétvégét is versenyzéssel töltöttek. Május elején, a Budapest Kupán szerepeltek a sportolók, május 24-25-én Budaörsre utaztak egy meghívásos versenyre, május 31-én pedig a 2002-2004-es korosztály országos diákolimpiai döntőjén vettek részt.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Május 3-4-én rendezték meg a Budapest Kupát, az érdi és diósdi dzsúdósok részvételével,  ami a legnagyobb hazai rendezésű nemzetközi utánpótlásverseny. A roppant erős mezőnyben remekül szerepeltek Csetnek Béla tanítványai.

Május 24-25-én Budaörsre utaztak a sportolók egy meghívásos versenyre, ahol az  indulók létszáma 450 fölé emelkedett.

Majd  a diák A, B és C korosztályok Országos Diákolimpiai Döntőjén, Cegléden vettek részt május 31-én. Tizenkét érdi illetve diósdi versenyző indult  a megmérettetésen. Egyikük sem vallott szégyent, hiszen jó néhány érem született, majd mindannyian helyezettként vagy dobogón zárták a versenyt.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Győrben a serdülők talán legrangosabb nemzetközi versenyét, az Európa Kupát, Csetnek Béla tanítványai itt is sem vallottak szégyent.

És ezzel még mindig nem ért véget a versenysorozat, ugyanis jövő hétvégén a horvátországi Splitbe utaznak néhányan. A fiataloknak egészen június végéig tart edzést Csetnek Béla, azt követően három hét szünetet kapnak, majd pedig edzőtáborokban vesznek részt. Diósdon két hét bejárós edzőtábort tartanak, majd Bajára utaznak egy nemzetközi edzőtáborba.

Csetnek Béla azokra is gondol, akik szeretnek ugyan sportolni, mozogni, de nem kifejezetten a dzsúdó a kedvencük, számukra a sporttábort június 23-27 között rendezik meg.

 

Would you like to replay the video?

 

Címkék