Ezen a héten került sor a harmadik Buday Kézilabda Táborra. A 119-szeres magyar válogatott kézilabdázó, Buday Ferenc nevével fémjelzett táborban természetesen a kézilabda kapta a fő hangsúlyt, de emellett lovagolni, úszni és kirándulni is lehetőségük nyílik a gyermekeknek.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Tavaly nyáron rendezték meg Érden az első és a második Buday Kézilabda Tábort, ezen a héten pedig sor kerül a harmadikra is. A tábor célja természetesen a kézilabda megismertetése és megszerettetése a fiatalokkal. A tábort Buday Ferenc, 119-szeres magyar válogatott kézilabdázó, a Treff 07 se NBII-es felnőtt csapatának edzője vezeti, segítője pedig Császár Gergő, a Treff U10-es csapatának edzője.

Ezúttal 24 gyermek vett részt a táborban, átlagéletkoruk 10 év. A legfiatalabb táborozó 7, a legidősebb pedig 15 éves. Többségük már fogott kézilabdát korábban is, sőt vannak köztük igazolt sportolók is, de akadnak teljesen kezdők is köztük.

A táborban a kézilabda mellett egyéb programok is színesítik a hetet, a tábor szervezője szerint ugyanis roppant fontos, hogy egyéb élményeket is szerezzenek a gyerekek. A kiegészítő programoktól függően napi egy, vagy két edzésen vesznek részt a gyerekek. A foglalkozások során új ismeretek elsajátítására, valamint a már meglévő tudás csiszolására is lehetőség nyílik.

A tábor szombat délig tart. Az idei nyár második turnusa, vagyis a negyedik Buday Kézilabda Tábort július 28. és augusztus 2. között rendezik meg. A táborba vannak még szabad helyek.

 

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék