Amint azt az elmúlt években megszokhatták az érdiek, az idei évben is folytatódik az útépítési program – mondta Simó Károly az Érdi Csatornamű Társulat elnökhelyettese, a Mérnök utca aszfaltozása kapcsán. Az önkormányzat ezzel párhuzamosan folyamatosan keresi azokat a pénzügy forrásokat, amelyekből a földutak pormentesítése elvégezhető – tette hozzá a szakember.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

vlcsnap-2014-07-03-19h07m02s42

 

Érd úthálózata kb. 400-450 km hosszú, ebből hozzávetőlegesen 140 km pormentesített. A fennmaradó közel 300 kilométernyi útfelület aszfaltozásához több milliárd forintra lenne szükség, amely a költségvetésben nem áll rendelkezésre.

A Mérnök utcában elkezdett munkálatok két ütemben zajlanak. Simó Károly elmondta azt is, hogy az utcában külön vízelvezető rendszer kialakítására nincs lehetőség, de a szakemberek olyan megoldásokat alkalmaznak majd, amelynek köszönhetően az ingatlantulajdonosoknak nem okoz majd problámát a csapadék, továbbá az útfelület sem sérül.

A városban jelenleg zajló útépítési munkálatok kapcsolódnak a csatornázási programhoz is. Azok az utcák élveznek elsőbbséget, amelyek esetében a szilárd útburkolat hiánya veszélyezteti a már megépített csatornát, illetve olyan utcák is, amelyek úgynevezett gyűjtőútként funkcionálnak. A most zajló aszfaltozási munkálatok során hozzávetőlegesen további 10 km új út épül a városban.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék