Ismét eredménytelenül zárult a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátására kiírt tárnoki közbeszerzés. A településen ennek ellenére a hulladékszállítás folyamatos, az új eljárás befejezéséig újra egy kijelölt szolgáltató végzi majd a szemét elszállítását a településen.

Hasonló tartalmaink:

 

Az önkormányzat a közbeszerzést a egy 2012. évi hulladékról szóló törvény alapján írta ki, a felhívásra ajánlat nem érkezett, ezért a Közbeszerzési Bizottság megállapította, hogy a közbeszerzési kiírás eredménytelen lett. Emiatt a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás Tárnok közigazgatási területén 2014. szeptember 30-áig biztosítható a jelenlegi feltételekkel.

A közszolgáltatásokról szóló törvény alapján a képviselő-testület legutóbbi ülésén felkérte a katasztrófavédelmi hatóságot, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátására továbbra is a jelenleg kijelölt szolgáltatót nevezze ki, és felkérte a polgármestert új közbeszerzési eljárás lefolytatására. Továbbá Szolnoki Gábor polgármester elmondta, hogy a kormányzat célja az, hogy egységes szolgáltatási díjakat szabjanak meg a jövőben, azonban ez nem mindenhol valósulhat meg.

Az ügyben a megoldásra törekszünk, a lényeg, hogy a kommunális szemétszállítás nem szünetelhet – tette hozzá a település polgármestere.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék