“Az érdi politikai és civil, polgári szervezetek Farkas Zsuzsanna független polgármester-jelöltet támogatják az őszi önkormányzati választáson” – olvasható abban a közleményben, amelyet a jelölt-aspiráns a mai sajtótájékoztatóján osztott szét az újságíróknak.  Az eseményen az érdi politikai és civil szervezetek közül megjelent a Civil Zöld Szövetség, a DK, az Együtt, az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért Párt egy-egy helyi képviselője is, akik támogatásukról biztosították Farkast.

Hasonló tartalmaink:

 

Farkas Zsuzsanna a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az elmúlt hetekben számos fontos és tartalmas egyeztetést folytatott, ezzel a programegyeztetés szakasza sikeresen lezárult. Farkas kérdésre válaszolva elmondta: a szervezetek nem jelölik őt, hanem csak támogatják azt a szándékát, hogy elnyerje a polgármesteri tisztséget. Mint jelezte, teljes az egyetértés abban, hogy egy város vezetésében tükröződnie kell a helyi lakosság sokszínűségének, politikai értelemben is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Farkas Zsuzsanna a programját egyelőre nem hozza nyilvánosságra, ezt a közeljövőben különböző fórumokon kívánja megtenni. Azt is elmondta, egyelőre nincs döntés arról, hogy az őt támogató szervezetek közös listával vágnak-e neki a választásnak, vagy mindegyik külön önálló képviselőjelölteket állít.

A tájékoztatón a megjelent politikai és civil szervezetek képviselői a párbeszéd fontosságát hangsúlyozták. Csornai Károly az Együtt képviseletében azt mondta, hogy a város további fejlesztésébe a lakosságot is be kell vonni. Havasi Márta (DK) szerint a támogató szervezetek ugyan eltérő értékrendet képviselnek, de közös szándékuk “a városvezetés megváltoztatása”.

Szabó István (Párbeszéd Magyarországért Párt) úgy vélte: széles körű egyeztetésekre, “a közös határozatok érvényesítésére” van szükség.

Az érdi MSZP számára az a legfontosabb, hogy változás történjen a városvezetésben – hangsúlyozta Szűcs Gábor, az érdi szocialisták elnöke, akit az áprilisi választási vereség után megerősített tisztségében a helyi szervezet.

Tőkés István, a Civil Zöld Szövetség képviselője azt hangsúlyozta, hogy az eddigi választásokon mindig “polgármester-buktató szerepet játszottak”. “Én fideszes vagyok és orbánista, de nem csicska, mint a helyi képviselők” – jelentette ki Tőkés.

 

 

 

 

Címkék