Mint minden iskolában, így a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban is elkezdődött a 2014/2015-ös tanév, amelynek a tanévnyitó ünnepségét hétfőn reggel tartották az intézményben. Ebben az évben 29 osztályban, 819 gyermek kezdte meg a tanulmányait.

Hasonló tartalmaink:

Pintérné Bernyó Piroska intézményvezető köszöntő beszédével indította el az idei munkát az iskolában. Elmondása szerint ebben az évben 819 tanuló jár a Gárdonyiba. Ez 25 fővel több, mint a tavalyi létszám volt, azonban új osztály nem indult az iskolában.

A 29 osztály és a magas tanulói létszám azt jelenti, hogy maximálisan kihasználja az iskola a kapacitásait, a hatékonyság érdekében ezért szaktantermi rendszert vezetnek be az idei évtől az intézményben – tette hozzá az igazgató.

A tanuláshoz szükséges eszközök is a diákok rendelkezésére állnak, a tankönyveket augusztus végén időre megkapta az iskola, ezeket már át is vehették a tanulók.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék