Milyen fejlesztésekre a legbüszkébb és milyeneket lát még szükségesnek T. Mészáros András, Érd polgármestere, milyen további tervei vannak, hogyan lehet együtt, összefogva továbbfejleszteni a várost; milyennek értékeli választási kampány végéhez közeledve Bács István, a Fidesz-KDNP kampányfőnöke az elmúlt hónapok politikai eseményeit; hogyan érhető el, hogy minél több munkahely jöhessen létre Érden, és az itt élő 30-32 ezer keresőképes emberre ne csupán 8000 helyi munkahely jusson; mi a kontempláció, és miért épp ezzel a kifejezéssel jellemezhető Eőry Emil szobrász és festőművész Városi Galériában megnyílt kiállítása; hol készült el Érd jelenleg legszebb óvodakertje, amely madáretetővel, gyógynövénykerttel, sok gyümölcsfával és ivókutakkal is büszkélkedhet; milyen alkalomból tartott az Érdi Horvát Önkormányzat az egész régiót megmozgató folklór gálaestet; milyen több éves álom valósult meg a Tárnoki úti Napsugár óvodában – sok egyéb olvasnivaló mellett ezekről a témákról tudhat meg sok mindent, aki fellapozza az Érdi Újság idei harmincnyolcadik, október kilencedikén megjelent számát.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

 

Érd sikerre van ítélve

 

Bár ő maga csak egy napig volt óvodás, mégis egyik legfontosabb eredményének polgármesterként az érdi óvodák bővítését tartja. T mészáros András már második ciklusban bizonyította, hogy alkalmas Érd vezetésére, és még mindig vannak tervei, hogyan lehetne együtt, összefogva továbbfejleszteni a várost.

3. oldal

 

 

Cél a helyi munkahelyek megteremtése – Sajtótájékoztató a MOBIS logisztikai központjában

 

A városvezetés célja, hogy minél több munkahely jöhessen létre Érden, és az itt élő 30-32 ezer keresőképes emberre ne csupán 8000 helyi munkahely jusson – mondta T. Mészáros András a MOBIS logisztikai központjában tartott sajtótájékoztatóján. A polgármester úgy látja: ha több cég is Érdre költözik, a fenti célt öt-tíz év alatt el lehet érni. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az ipari parknál új buszmegálló létesült, Victor Kim, a MOBIS logisztikai központjának képviselője pedig bemutatta a 14 országot ellátó logisztikai bázist.

2. oldal

 

 

Választani kell: fejlődés, vagy hozzá nem értés – Beszélgetés Bács István kampányfőnökkel

 

Néhány nap múlva, vasárnap önkormányzati választás lesz. A jelenlegi polgármesternek, T. Mészáros Andrásnak négy kihívója akadt, a 12 érdi választókerületben pedig összesen több mint 60 képviselőjelölt verseng majd a választók bizalmáért.  A kampány végéhez közeledve Bács Istvánt, a Fidesz-KDNP kampányfőnökét kérte az Érdi Újság munkatársa arra, hogy értékelje az elmúlt hónapok politikai eseményeit.

5. oldal

 

 

Az idén 75 éves Eőry Emil szobrász és festőművész kiállítása – Kontempláció, avagy a szemlélődés

 

Eőry Emil szobrász és festőművész a Városi Galériában október 3-án megnyílt kiállításának a Kontempláció címet adta. A meghívó így okkal teszi kíváncsivá az érdeklődőt: mi a kontempláció, és miért épp ezzel a kifejezéssel jellemezhető Eőry Emil művészete? Egyebek mellett természetesen ez is kiderült mindazok számára, akik október 3-án jelen voltak az érdi alkotó 75-ik születésnapja alkalmából rendezett tárlatának ünnepélyes megnyitóján.

7. oldal

 

 

Folytatódnak az óvodafejlesztések – Átadták az Ófalusi Óvoda megszépült, kibővült új udvarát

 

Az utóbbi évek férőhelybővítéseinek köszönhetően ma már minden érdi gyerek helyben járhat óvodába – hangzott el az Ófalusi Óvoda felújított, kibővített udvarának múlt pénteki átadó ünnepségén. T. Mészáros András polgármester elmondta: az intézményfejlesztéseket tovább kívánják folytatni; a következő lépés a Béke téri, illetve a Felső utcai óvoda átalakítása lesz. Az Ófalusi Óvoda udvarát a nyár folyamán építette át az ÉKFI; elmondhatjuk, hogy jelenleg ez Érd legszebb óvodakertje, amely madáretetővel, gyógynövénykerttel, sok gyümölcsfával és ivókutakkal is büszkélkedhet.

9. oldal

 

 

Horvát est tánccal, kórussal a művelődési központban – Köszönet a segítőknek, négy éves ciklus után

 

Nagyszabású folklór gálaestre invitálta vendégeit az Érdi Horvát Önkormányzat, abból az alkalomból, hogy lezárult egy négy éves ciklus és ezt méltóan meg kívánták ünnepelni, köszönetként az eddigi segítőknek. Kiváló tánccsoportok, kórusok és együttesek léptek fel a hét végén a Szepes Gyula Művelődési Központ nagytermében lelkes közönség előtt, bár a produkciók megérdemeltek volna zsúfoltabb házat is…

12. oldal

 

 

Új kerti játékok a régi óvodában – Több éves álom valósult meg a Napsugárban

 

Kerti eszközökkel gazdagodott a Tárnoki úti Napsugár Óvoda. A gyerekek és az óvó nénik régi álma teljesült most szeptemberben: három éves gyűjtés, és egy jótékonysági rendezvény jóvoltából tudták megvásárolni a mozgásfejlesztő kerti játékokat, amelyeket az ÉKFI telepített.

13. oldal

 

 

Címkék